3,6 milliárdból épül új iskola
2018. January 26. 14:26
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy új iskolaépület létesül Budapest II. kerületében, a tervek szerint a 2019/20-as tanévet már az új épületben kezdhetik meg a pesthidegkúti Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Programban résztvevő gyerekek és pedagógusok.
A miniszter kiemelte, hogy az új, mintegy 4500 négyzetméteres iskolaépület lehetővé teszi az intézmény pedagógiai programjának szélesítését, gimnáziumi tagozattal való bővítését, ami nagyon sok II. kerületi család kívánsága volt. A jelenleg a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tagozataként működő Gyermekek Háza olyan alternatív oktatási programot kínál, amely igazodik a gyerekek egyéni sajátosságaihoz, differenciáltan, a tanulók egyéni lehetőségeihez igazítja az oktatást, és befogadó tanulási környezete révén meg tudja valósítani a sajátos nevelési igényű tanulók integrációját is – tette hozzá a miniszter.
NGM/T.D.