Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

20 ezer tanuló dolgozott a Nyári diákmunka program első hetében

2019. July 14. 11:46
20 ezer tanuló dolgozott a Nyári diákmunka program első hetében

A Nyári diákmunka program első hetén mintegy 20 ezer diák állt munkába, ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban, amely érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését a térségekben. A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására - ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a mintegy 20 ezer résztvevőből - a tavalyi évhez hasonló arányban - közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 250-en helyezkedtek el. Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért örvendetes, hogy minden tizedik diáknak itt sikerült elhelyezkednie - közölte.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu