19. alkalommal rendezték meg Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást
2019. January 10. 14:32
Bódis József, oktatásért felelős államtitkár a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a pályaválasztás meghatározó az ember életében, ebben pedig a szakkálítás nagy segítséget nyújt.
Bódis József közölte, az Educatio kiállítás egy találkozórendszer, amely a jelen lévő cégek, oktatási intézmények és az érdeklődők között olyan kommunikációt tesz lehetővé, amely segít a fiataloknak eldönteni, milyen irányba szeretnék vinni a jövőjüket. Kitért arra is: egy felsőoktatási intézménynek fel kell tudnia készíteni a fiatalokat, és rugalmasnak kell lennie, hogy menet közben is lehessen pályát módosítani. Maszlavér Gábor, az Educatio kiállítás főszervezője közölte, az érdeklődők száma folyamatosan nő, az idén 50-55 ezer látogatóra számítanak. Az ingyenes rendezvényen az idén 18 ország több mint ötven intézménye, mintegy kétszáz kiállító vesz részt, húszezer négyzetméteren.