11 százalék felett emelkedtek a keresetek
2019. April 30. 13:42
Varga Mihály, pénzügyminiszter közölte: 11 százalék felett emelkedtek a nettó és bruttó keresetek egyaránt 2019. első két hónapjában, így folyamatosan javul a magyar családok anyagi helyzete, ami a fogyasztás emelkedésén keresztül hozzájárul a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményéhez.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a hatéves bérmegállapodásnak, a közszféra életpálya-modelljeinek és a versenyszféra bérfejlesztéseinek köszönhetően már több mint hat éve töretlen a reálbérek növekedése Magyarországon. A miniszter kiemelte, a vállalatok hatékonyságjavító törekvéseinek ösztönzése hozzájárul ahhoz, hogy tovább emelkedhessen a magas hozzáadott értéket előállítani képes munkakörökben a foglalkoztatás, ami a bérek felzárkózását tovább segítheti. A nemzetgazdaságban 11,4 százalékkal, a versenyszférában közel 12 százalékkal, a költségvetési szerveknél pedig közel 7 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó keresetek egyaránt. A bruttó bérek 2019. január-februárban így közel 345 ezer forintot tettek ki. Az elkövetkezendő időszakban is arra számítunk, hogy a bérek tovább emelkednek Magyarországon - tette hozzá.