Orbán a német sajtóban: nálunk a kultúrák együtt, és nem egymás mellett élnek
2016. February 25. 11:40
A Bildnek adott interjújában a miniszterelnök elmondta: Magyarország a kultúrák olvasztótégelye, ahol keresztények és zsidók "együtt, és nem egymás mellett élnek".
Nincsenek gettók vagy környékek, amelyeket tanácsos elkerülni, és nem fordulnak elő olyan jelenetek, mint szilveszterkor Kölnben - tette hozzá Orbán Viktor, egyúttal hangsúlyozta: nem szeretné, hogy gyermekei olyan világban nőnének fel, ahol "Köln megtörténhet". A kormányfő egyértelművé tette: ha tavaly nyáron a közép-európaiakra hallgattak volna , ma néhány tízezer "igazi menekült" lenne Európában. Emlékeztetett: már akkor követeltük a bevándorlók megállítását, a valódi menekültek és gazdasági bevándorlók különválasztását. Görögországról szólva elmondta: segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget.
MTI / MCOnet