Kvóta: hazánk az Európai Unió Bíróságához fordul
2015. November 19. 09:39
Az Országgyűlés 2015. november 17-én törvényben kötelezte a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a bevándorlók kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését. A Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről című, Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatot 154 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett - házszabálytól eltéréssel - fogadták el a képviselők.
Igennel a kormánypárti és jobbikos képviselők mellett a független Kónya Péter voksolt, elutasították az előterjesztést az MSZP és az LMP képviselői, a hétfőn még távolmaradásukat ígérő DK-s képviselők, továbbá az Együtt, a PM, valamint a Liberálisok frakcióhoz nem tartozó képviselői. A független Kész Zoltán tartózkodott. A törvényben az Országgyűlés megállapítja: az Európai Unió Tanácsa a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvótákon alapuló elosztásáról szóló határozatát úgy fogadta el, hogy figyelmen kívül hagyta a szubszidiaritás elvét, és a nemzeti parlamenteknek nem biztosították véleményük kifejtésének lehetőségét. Az Országgyűlés szerint ezért bírósági úton fel kell lépni a szeptember 22-én elfogadott európai tanácsi határozat ellen, amelynek értelmében 2017 szeptemberéig 120 ezer nemzetközi védelmet kérő embert helyeznének át Olaszországból és Görögországból a többi tagállamba. A határozatra egyébként Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia már az elfogadáskor nemmel szavazott, Finnország pedig tartózkodott.
A kijelzőn az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról történt szavazás eredménye az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. november 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
A most elfogadott törvény preambulumában a parlament elismeri a kormány eddigi intézkedéseit, támogatja az országhatár védelmét és a kerítés építését, elítéli "a brüsszeli Európai Bizottság elhibázott bevándorláspolitikáját", és rögzíti a kötelező betelepítési kvóta elutasítását, mert az "értelmetlen és veszélyes, növelné a bűnözést, szétterítené a terrort, veszélyezteti a kultúránkat". Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a hétfői parlamenti vitában azt mondta, eljárási értelemben is jogszabálysértő az Európai Unió Tanácsa szeptemberben elfogadott határozata, amely egy új kvótarendszer alapján 120 ezer migránst osztana szét a tagállamok között.
MTI /MCOnet
Migrációról szóló cikksorozatunk:
- Újra Európa védőbástyája leszünk?
- Honnan jönnek, mi elől menekülnek a magyar határra érők?
- A végvári rendszer most még nem kell az EU-nak
- A határkerítésünk Európa lakmuszpapírja
- Hogyan védhetjük meg Európa külső határait?
- Miért szükséges a horvát határzár?
- Kinél marad a Fekete Péter?
- Nem példa nélküli a magyar kerítés az EU-ban
- Kemény szavak Brüsszelben
- A történelem elbeszélhetetlensége