A kormány a terrorveszély miatt módosítaná az alaptörvényt
2016. January 25. 16:36
Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszély-helyzet - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese 2016. január 12-én.
A témában Simicskó István honvédelmi miniszter ötpárti egyeztetést kezdeményezett, melyen az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem. Ha a parlament elfogadja az alkotmánymódosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszély-helyzetet hirdethetne. Ebben a 60 napos periódusban a kabinet egyes törvények figyelembe vételét felfüggeszthetné. Emellett Simicskó javaslata alapján a honvédség segíthetné a rendőrség munkáját a belbiztonsági feladatokban.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke nyilatkozik az ügyben. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Az alaptörvény módosításához az összes képviselő 2/3-adának egyetértése szükséges, ezért a kormánynak ellenzéki szavazatokra is szüksége van. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese, a parlament alelnöke elmondta, a kabinet szerint az európai biztonsági helyzet megváltozására tekintettel szükséges a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó egyértelmű alaptörvényi szabályozás. Szavai szerint a kormányzati javaslattal az alkotmányban most is megtalálható veszélyhelyzethez hasonló terrorveszélyhelyzet mint önálló tényállás jönne létre. Plusz garancia lenne, hogy a köztársasági elnököt és az Országgyűlés állandó bizottságait folyamatosan tájékoztatni kellene - tette hozzá.
MTI / MCOnet