OTS - KÖZLEMÉNY
2020. March 16. 14:40
Budapest, 2020. március 16., hétfő (OTS) - A mai napon
tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy megalapítjuk a Színházi
Szolidaritási Alapot. Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek,
akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb
intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a
lehetőségeihez képest támogatást nyújtson.
A részletekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni
fogjuk a művésztársadalmat.
A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15
millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények,
magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni
kívánják.
Az alap támogatásának lehetőségéről később fogunk részletes
tájékoztatást adni az érdeklődők számára.
Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a
rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással
összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe
kerülnek.
Elérhetőség: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com
Színházi Szolidaritási Alap alapítói Schell Judit és Kálomista
Gábor.
Budapest, 2020. március 16.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.