OTS - Informatika képzéssel bővíti képzési kínálatát a Kodolányi János Egyetem
2019. July 25. 08:00
Budapest, 2019. július 25., csütörtök (OTS) -
Üzemmérnök-informatikus alapszakra is lehet már jelentkezni a
pótfelvételi időszakban a Kodolányi János Egyetemre. Magyarország
egyik legrégibb magánegyetemén szeptembertől így a
bölcsészettudományi, társadalomtudományi, gazdaságtudományi alap-
és mesterszakok mellett az informatika területén is szerezhetnek
diplomát az intézménybe jelentkezők.
A Kodolányi János Egyetem 1992-es alapítása óta közel 27 ezren
végeztek az intézményben. Budapesten, Székesfehérváron és Orosházán
jelenleg 3 felsőoktatási szakképzési szakon, 11 alapszakon, 3
mesterszakon és felnőttképzési oktatási formában több mint 3.000
diák tanul. Ez a meglévő portfólió bővül a májusban akkreditált új,
üzemmérnök-informatikus alapszakkal.
"2019 szeptemberében induló szakunk a gyakorlati ismereteket
helyezi előtérbe, a tantárgyak egyharmada elméleti, kétharmada
gyakorlati. A hallgatók már az első félévtől kezdve valós vállalati
problémák, feladatok megoldásán dolgoznak, a tananyag elemeinek
gyakorlati hasznosságát azonnal megmutatjuk. Figyelembe vesszük a
hallgatók korábbi tanulmányait, tapasztalatait, személyre szabott
feladatokat, tanmenetet kapnak, akár bizonyos tantárgyak alól
teljes felmentést. A második tanév után az 5.-6. félévet már céges
partnereinknél, valós vállalati környezetben töltik, a választott
szakirányuknak megfelelő speciális ismereteket ott sajátítják el. A
teljes tananyagot informatikai vállalatokkal közösen dolgoztuk ki."
- mondta el az üzemmérnök-informatikus szak indítása kapcsán a
Kodolányi János Egyetem rektora, Dr Szabó Péter.
A Kodolányi János Egyetem minden képzése gyakorlatorientált, a
több hazai és nemzetközi minőségdíjat elnyert oktatási modell
biztosítja azt, hogy a munkaadók igényei beépülnek a képzési
programba, stratégiai partnercégekkel közösen dolgozzák ki a
tananyagokat, és a cégek munkatársai maguk is részt vesznek az
oktatásban. A kiscsoportos oktatás, a mentorálás, a családias
hangulat, a korszerű oktatási környezet biztosítja azt, hogy az
intézményben minimális a lemorzsolódás, és a hallgatók alapos
elméleti és gyakorlati tudással felvértezve kezdhetik meg
karrierjük építését.
További információ:
Szondy Réka
KJE PR és Marketing Csoport
marketing@kodolanyi.hu
+36302797594
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.