OTS - Indul a visszaszámlálás: 100 ezer diákmunkást vár a nyári szezon
2023. June 13. 09:22
Budapest, 2023. június 13., kedd (OTS) - Az idei nyári szezonban a
Meló-Diák becslése szerint országosan összesen 100 ezer diák vállal
munkát. A diákmunkások átlag órabére a piacvezető
iskolaszövetkezetnél 1700 forint körül alakul, de a kézhez kapott
fizetés akár 5-10 százalékkal is meghaladhatja a hirdetések alapján
számított összegeket.
Bár a diákmunka "szezonális jellege" évről-évre csökken, a
nyári időszakban átlagosan még mindig 40-45 százalékkal emelkedik a
foglalkoztatott fiatalok száma. "Az idei szezonban becsléseink
szerint körülbelül 100 ezer diák vállal munkát, közülük 20-25 ezren
a Meló-Diáknál" - mondja Kott Zoltán elnök-vezérigazgató. A
Meló-Diák weboldalát a második negyedévben nagyjából kétszer
annyian keresik fel, mint január-márciusban, a napi látogatószám
július közepéig stabilan magas marad, majd július végén meredeken
csökkenni kezd és augusztus első hetére visszaesik az első
negyedévi átlaghoz. Ez a mintázat évről-évre visszatér, de közben
az átlagos látogatószám folyamatosan növekszik, ami a diákmunka
iránti érdeklődés erősödését jelzi.
A diákmunka iránti keresletet idén a rendkívül magas infláció
is erősíti, egyre többen vannak, akik alapvető szükségleteik
fedezése érdekében kénytelenek munkát vállalni. A kínálat tartja a
lépést a megnövekedett kereslettel: bár a kereskedelemben a korábbi
évekhez viszonyítva kevesebb a diákmunka-lehetőség, a
vendéglátásban, a strandokon, a fesztiválokon és - döntően a
szabadságolások kiváltására - az üzemekben is sok diákot várnak.
Mindenki talál munkát, aki keres, a Meló-Diák honlapján jelenleg
mintegy 600-féle lehetőségből lehet válogatni - hangsúlyozza Kott
Zoltán.
A piacvezető iskolaszövetkezetnél nagyjából 40-60 százalék a
budapesti és a vidéki munkalehetőségek aránya, és hasonló a
megoszlás a fizikai és a szellemi-irodai pozíciók között is az
előbbiek javára. A Meló-Diáknál meghirdetett pozíciókban az átlag
órabér megközelíti az 1700 forintot; Budapesten és a központi
régióban, illetve a Balaton környékén 1800-1900 forint körül
alakul, Dél-Dunántúlon és Kelet-Magyarországon 10-20 százalékkal
alacsonyabb összegek a jellemzőek. "Ezeket az átlagokat az
álláshelyek hirdetéseiben szereplő összegek alapján számítottuk ki,
a bérszámfejtési adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a ténylegesen
kézhez kapott fizetés a különböző pótlékok miatt 5-10 százalékkal
magasabb is lehet" - jegyzi meg Kott Zoltán.
A legjobban idén is a komolyabb szaktudáshoz kötött pozíciókban
- amilyenek például a gépészmérnöki vagy az IT-munkakörök -,
valamint egyes hostess-munkákkal lehet keresni, a legszerényebben
pedig a telefonos és betanított fizikai munkák fizetnek. A diákok
körében a legkeresettebbek a Balaton környékén, strandokon,
csúszdaparkokban, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon meghirdetett
álláslehetőségek, de sok helyütt a mezőgazdasági munkák is a
legnépszerűbbek közé tartoznak. Sok olyan pozíció van, amelyben a
"szezonalitás" nem érvényesül: számos kereskedelmi,
feldolgozóipari, gyorséttermi, irodai, mozis álláshely egész évben
nyitott a diákok előtt.
A magyarországi pozíciók mellett a Meló-Diák az igazán
kalandvágyóknak tengerentúli munkalehetőségeket is kínál. A Camp
America és az Au Pair programra az idén rekordszámban, több mint
400-an jelentkeztek, akik közül 350 tudtak kiutazni, 50-nel többen,
mint 2022-ban - számolt be Kott Zoltán. Követségi becslések szerint
az idén Magyarországról összesen körülbelül 1400 utaznak az
Egyesült Államokba nyári munkára J1-es vízummal - közülük minden
negyedik a Meló-Diák szervezésében.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.