OTS - Hazai karrierépítés személyes támogatással - Nagy siker a jelen és a jövő tehetségeinek csúcstalálkozója
2017. December 06. 15:01
Budapest, 2017. december 6., szerda (OTS) - A középiskolás és
felsőoktatásban tanuló tehetségek számára az előttük járó, már
sikeres kiválóságokkal való személyes találkozás és
tapasztalatcsere, valamint a pályájuk értékes támogatását segítő
pályázatok a leghasznosabbak tehetségük itthoni kibontakoztatásában
- derült ki a 2017 őszén megalakult "Tehetséggel fel!" Jövőépítő
Körben végzett felmérésből. A rendhagyó közösség célja, hogy
tehetséges középiskolások és a 2017-ben Pro Scientia Aranyérmet
kapott fiatal tehetségek az elmúlt 30 évben Pro Scientia
Aranyéremmel kitüntetett kiválóságokkal párbeszédet
folytathassanak, pályájukra és hazai lehetőségeikre vonatkozó
útmutatást kaphassanak. A jelen tehetségei és a jövő ígéretei
először a "Tehetséggel fel!" Jövőépítő Mentornap keretében ültek
egy asztalhoz idén ősszel.
A megkérdezett tehetségeknek a jövő egyeteméről is van
elképzelése: a gyakorlat-orientált, a megértést segítő oktatás
keretében a tudományos életből és a versenyszférából is bevont
vendégoktatók által vezetett kreatív, kiscsoportos projektmunka
nagy mértékben támogatná az innovatív gondolkodást, és a
kommunikációs képességek fejlesztése mellett hatékonyan segítené a
munkaerőpiaci beilleszkedést.
A közösség első őszi csúcstalálkozója részben ettől is volt
olyan sikeres, hiszen az Országos Diákköri Tanács (OTDT) Pro
Scientia Aranyérem pályázatának korábbi nyertesei és a kiemelkedő
tehetségű diákok eszmecseréjén pl. Prof. Dr. Frei Zsolt, az ELTE
TTK Fizikai Intézet, Atomfizikai Tanszék tanszékvezető egyetemi
tanára, az idén Nobel-díjat kapott munkacsoport tagja, valamint Dr.
Harsányi Szabolcs Gergő, a KRE BTK egyetemi adjunktusa, a Pro
Scientia Aranyérmesek Társaságának elnöke meséltek pályájukról.
Prof. Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke arra hívta a figyelmet,
hogy a hazai tudományos és más szakmai lehetőségek sokféle értékes
tehetség-pályát jelenthetnek a fiatalok számára. Kiemelte, hogy
ezért fontos a TDK-ért Közhasznú Alapítvány Magyar Nemzeti Bank
által támogatott kezdeményezése, amely lehetővé kívánja tenni, hogy
a jövő reménységei a ma kiválóságainak útmutatásaira támaszkodva
találják meg saját útjukat tehetségük itthoni kibontakoztatásához.
www.tehetsegfel.hu
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.