OTS - Friss felmérés: minden tizedik katás számláz csak magánszemélyeknek - A katások fele még nem tudja, mihez kezd szeptembertől (1. rész)
2022. July 15. 11:00
Budapest, 2022. július 15., péntek (OTS) - A katások több mint 90
százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány
törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg
szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által
készített online felmérésből. A mindössze egyetlen nap alatt több
mint ötezer főt megmozgató kutatás rámutatott, a többség 20
százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak,
de az is látszik, hogy rengeteg bizonytalanság övezi a katás
vállalkozók jövőjét.
Bizonytalanná teszi a jövőt, rontja a megélhetési lehetőségeket
és beszűkíti a mozgásteret az érintettek szerint az Országgyűlés
által kedden kivételes eljárás keretében elfogadott, a kisadózó
vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítás, amelynek
értelmében szeptembertől a katások csak magánszemélyeknek
számlázhatnak.
A Billingo által készített friss felmérés eredményei szerint a
katások véleménye elég egyértelmű és lesújtó a kormány döntését
illetően: egy 1-től 5-ig terjedő skálán átlagosan 1,4-es
osztályzatot adtak a módosításra.
Tanulságos és olykor megdöbbentő válaszok érkeztek a felmérés
önkitöltős részében is, amikor arról kérdezték az embereket, mit
gondolnak, hogyan hat majd az életükre az új katatörvény. Volt, aki
azt írta, "nem tudok már lassan enni adni a három gyermekemnek",
egy másik kitöltő úgy kommentált, "rosszul, nagyon rosszul, de
talán még fel sem tudom mérni, hogy mennyire rosszul", míg egy
harmadik arról számolt be: "fel kell adni az álmaimat miatta".
Kiderült az is, nagy általánosságban nem zárkóztak volna el az
adózási forma finomításától sem, de egy ilyen mértékű szigorítást
nehezen tudják elfogadni. A korábbi kataszabályozáshoz képest a
legtöbben (43,43 százalék) egy 20 százalékkal nagyobb
közteherviselést tartottak volna elfogadhatónak, 16,49 százalék
pedig semennyivel több adót nem akart volna fizetni. Nagyon sok
olyan katás is akadt ugyanakkor, aki lényegesen nagyobb százalékot
is bevállalt volna. "A Katás vállalkozók fel voltak készülve arra,
sőt nagy többségében nyitottak is lettek volna rá, hogy valamelyest
nagyobb adóterhet vállaljanak be a jelenleginél. Azonban erre a
döntésre egyértelműen senki sem számított, és mind a vállalkozói,
mind a könyvelői szakmát teljesen megdöbbentette az új helyzet" -
magyarázta Sárospataki Albert, a Billingo online számlázó
vezérigazgatója.
"A felmérés választ adott arra is, mi indokolja a nagy
felháborodást: a katások 42,5 százaléka számlázott kizárólag
cégeknek, 49,63 százalékuk pedig cégeknek és magánszemélyeknek
egyaránt, és mindössze 7,88 százalék nyilatkozott úgy, hogy
magánszemélyeknek adott ki csak számlákat. Magyarul a kutatás
szerint mindössze minden tizedik katás maradhat majd ebben az
adózási formában, ha nem szeretne ügyfeleket veszíteni, és így
mintegy 350-400 000 vállalkozó lehet az, akit direktben érint a
változás" - fejtette ki Sárospataki.
Mihez kezdenek ezután?
A válaszadók összesen 69,92 százaléka szerint valószínűleg vagy
biztosan nem lenne fenntartható a vállalkozása, ha mostantól
kizárólag magánszemélyeknek számlázhatna, 9,14 százaléka pedig még
nem tudja megmondani, hogy fenn tudja-e tartani vállalkozását.
Ehhez képest mindössze a katás vállalkozók 9,47 százaléka állította
azt, hogy így is tovább tudná működtetni egyéni vállalkozását, ami
jóformán megegyezik azokkal, akik elve csak magánszemélyeknek
számláztak eddig is. A maradék 11,47 százalék pedig valószínűleg
továbbra is meg tudná oldani a katás státuszát.
Az online felmérésből kiderült az is, hogy a törvény
hatálybalépését, szeptember elsejét követően minden tizedik
megkérdezett marad csak katás, harmaduk viszont áttér az
átalányadóra. Sokat elárul a változtatást övező bizonytalanságról,
hogy minden második kitöltő most még nem tudta megmondani, mihez
kezd, 12 százalék pedig azt mondta, a döntés után nagyobb
hajlandóságot érez a szürkézésre.
A Billingo által publikált kérdőív eredményei szerint mostanáig
a katás vállalkozók 27,26 százaléka nem alkalmazott egyáltalán
könyvelőt, de mindössze 8 százalék válaszolt úgy, hogy a
szigorításokat követően sem lesz szüksége könyvelőre. Ráadásul
sejthetően ők azok, akik végleg elhagyják a vállalkozói szférát.
(folyt.)