OTS - Freund Tamás neurobiológus lesz a Károli Szabadegyetem októberi vendége
2022. October 13. 19:42
Budapest, 2022. október 13., csütörtök (OTS) - A Károli
Szabadegyetem októberi eseményének vendége Prof. Dr. Freund Tamás
Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos
Akadémia elnöke lesz. Az október 24-én, hétfőn, 18 órakor kezdődő
előadás az Agyhullámok, memória, kreativitás - belső világunk és az
információrobbanás hatásai címmel várja az érdeklődőket.
A Károli Szabadegyetem októberi rendezvényére a Károli
Közösségi Napok keretében kerül sor. A Prof. Dr. Trócsányi László
rektor által elindított ismeretterjesztő rendezvénysorozat 2022
májusában indult útjára azzal a hiánypótló szándékkal, hogy a
Károli Közösségén túl teret biztosítson mindazon érdeklődők
számára, akik bővíteni szeretnék ismereteiket, akik a mindennapi
életünket átszövő kérdések mélyebb megértésére vágynak. A
rendezvény témáit aktuális kérdésekre adott válaszok alkotják
közérthető formában. A Károli Szabadegyetem első alkalmát Dr.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökének előadása nyitotta meg,
a következő alkalommal Dr. Pintér Sándor belügyminiszter
pódiumbeszélgetése is telt házzal zajlott le. A nyári szünetet
követően szeptember végén Prof. Dr. Bagdy Emőke pályatársával, Dr.
F. Földi Rita klinikai szakpszichológussal folytatott érdekfeszítő,
a közönséget is aktívan bevonó beszélgetést.
A soron következő előadást Freund Tamás akadémikus, az agykéreg
működésének nemzetközi hírű tudósa tartja. A Bolyai-díjas és
Széchenyi-díjas Freund Tamás 1983-ban szerzett biológus diplomát az
Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1981 és 1988 között összesen négy
évig volt vendégkutató az Oxfordi Egyetemen. 1990-ben került a
Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete
Funkcionális Neuroanatómia Osztályának élére. 1994-ben az intézet
igazgatóhelyettese lett, majd 2002-től 2020-ig, az MTA elnökévé
választásáig, ő vezette az intézetet, amely nemzetközi élvonalba
tartozó agykutatási műhelyként közismert.
Prof. Dr. Freund Tamás elsősorban az agykéreg működését
kutatja, kutatócsoportja olyan betegségek neurobiológiai
kérdéseivel foglalkozott, mint az epilepszia, az oxigénhiányos
agykárosodás, szorongás és a Parkinson-kór. Tudományos munkáját a
Bolyai- és Széchenyi-díjak mellett 2011-ben a Magyar Érdemrend
középkeresztje kitüntetéssel jutalmazták, 2013-ban pedig Prima
Primissima díjjal tüntették ki. Számos nemzetközi kitüntetése és
akadémiai tagsága közül kiemelendő az Agy-Díj (2011), melyet Dánia
alapított, és az idegtudományok legnagyobb elismeréseként tartanak
számon.
Kevesek tudják, hogy Freund Tamás zeneiskolába járt,
klarinétozni tanult, Benny Goodmann játéka inspirálta fiatalkori
zenerajongását. 16 évesen dzsessz zenekarban játszott és két
kórusban is énekelt, a Canticum Kamarakórus egyik alapítója. A
klarinét mellett megtanult szaxofonozni, fellépett Vukán Györggyel,
tagja az Ars Nova Sacra kórusnak, ahol a basszust erősíti.
Feleségével és Balázs János zongoraművésszel hármasban többször
fellépett, többek között a Zeneakadémia nagytermében is.
Freund Tamás több mint kétszáz tudományos közlemény, tizenkét
könyvfejezet szerzője vagy társszerzője, sikeresen lobbizott a
Nemzeti Agykutatási Programért: 2013 és 2017 között összesen 12
milliárd forintot adott erre a célra a kormány. 2017-től újabb 6,5
milliárd forinttal folytatta és vitte sikerre a programot.
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének október 24-én, 18 órakor
kezdődő előadását 17 órától ismét vezetett, történelmi séta előzi
meg, melynek keretében az érdeklődők a Károlyi-Csekonics-palota
felújított belső tereit tekinthetik meg. A Károli Szabadegyetem
rendezvényére a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz
kötött. Regisztrálni az alábbi linken található jelentkezési
felületen lehetséges: http://www.kre.hu/szabadegyetem/regisztracio/
Közkapcsolati és Kommunikációs Főigazgatóság
1088 Budapest, Reviczky u. 6.
sajto@kre.hu
www.kre.hu
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.