OTS - Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője
2019. December 18. 10:55
Budapest, 2019. december 18., szerda (OTS) - Karikázó, verbunk,
dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból
a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre
megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és
néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek
ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben
őrzik, élik is a hagyományt.
A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20191218_001.jpg
"A népzene, néptánc olyan ága a táncművészetnek, amikor a
hagyományunkba lépünk bele. Valamit kapunk a múltból és viszünk
magunkkal. A 21-ik században sem szégyelljük, hogy a
népművészettel, hagyománnyal foglalkozunk" - árulta el Zsuráfszky
Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti
Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója,
aki a kispávákat a zsűri székéből segíti véleményével, tanácsaival.
Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció állt a Fölszállott a
páva színpadára, akik közül a táncos szólisták és táncospárok
kategóriájában Ifj. Mahovics Tamás (Békés), illetve Busai Borbála
és Makula Zoltán (Jászberény); a táncegyüttesek közül a Debreceni
Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja (Debrecen); a Vasi
Kislegényczéh (Szombathely); a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök
Csoportja (Miskolc); az énekes szólisták és énekegyüttesek
kategóriájában Szász Csanád László (Erdély - Körtvélyfája); a
Komári Puják (Zalakomár); a Szejke Barka testvérpár
(Hódmezővásárhely); míg a hangszeres szólisták és zenekarok közül
Hajdu-Németh László (Budapest) és Csapodi Tádé (Budapest) jutott a
döntőbe.
Pénteken, december 20-án kiderül, kik lesznek a kategóriák
legjobbjai a zsűri értékelése alapján, és ki lesz 2019-ben a nézők
kedvence. A nézők a műsor ideje alatt adhatják le voksaikat kedvenc
produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción
keresztül.
A Fölszállott a páva zsűritagja, Zsuráfszky Zoltán azonban
vallja, hogy ami igazán számít, az nem az eredmény, hanem a
megmutatás, a bemutatkozás és a jelenlét. A legapróbbak pedig
örömmel tesznek eleget ennek, elhozva a Duna Televízió képernyőjére
a magyar népművészet ezer arcát. Ám ami ennél is fontosabb, hogy
tánc és zene közben - ahogy a gyerekek fogalmaznak - minden rossz
elszáll, népviseletben járni pedig menő!
A döntő sem marad meglepetések és sztárprodukció nélkül,
ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című
előadásából láthatnak a nézők egy részletet.
Érdekességekért, kulisszatitkokért és a versenyzők kódjaiért
érdemes a produkció Facebook, és Instagram oldalára, valamint a
folszallottapava.hu oldalra látogatni.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a
Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek
Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén
is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
Fölszállott a páva (döntő) - Duna Televízió, december 20.
(péntek) 19.30
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.