OTS - Elég a "cigányozó és zsidózó "címkéből, - íme a Demokrata 2009. dec. 23-i számában megjelent Dr. Szöőr Annával készített interjú (1. rész)
2017. April 24. 11:38
Budapest, 2017. április 24., hétfő (OTS) - A hőbörgés kevés
A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170424_002.jpg
- A közvélemény a Civil Jogász Bizottság tagjaként, az Október
23. Bizottság Alapítvány elnökeként ismerhette meg. Hogyan került a
Jobbikba? - 2009. május 17-én, tehát még az európai parlamenti
választások előtt léptem be, ezt azért tartom fontosnak aláhúzni,
mert nem a párt júniusi sikere miatt lettem a Jobbik tagja. Az ok
pedig egyszerű: úgy éreztem, a civil szervezetek hazánkban nem
képesek arra, hogy megfelelő nyomást gyakoroljanak a politikára, ha
valamilyen célt szeretnének elérni. Megismerkedtem a Jobbik
vezérgondolataival, maximálisan egyetértettem azzal, hogy
Magyarország a magyaroké, s ezt én egyáltalán nem tartottam
szélsőséges, rasszista szlogennek. Úgy gondoltam, más civilekkel
együtt megpróbálom segíteni a pártot. Legnagyobb meglepetésemre
azonban az elmúlt hónapokban kiderült számomra, hogy vannak olyanok
a Jobbik vezetésében, akik nem fogadják szívesen a valódi nemzeti
radikális gondolkodású értelmiségieket.
- Kinél ütközött ellenállásba? - Nem szeretnék neveket mondani,
mert még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy valakin
bosszút akarok állni, vagy akár a Jobbikot gyengíteni.
- Milyen feladatot szeretett volna ellátni? - Civilként több
ügyért is harcoltam, ilyen volt például a 2006-os tömeges rendőri
brutalitás vizsgálata, az egészségbiztosítás privatizációjának a
megakadályozása, a kilakoltatások elleni küzdelem, az
emberiségellenes diktatúrák elítélése, vagy a családon belüli
erőszakkal szembeni fellépés. Azt gondoltam, ezek a témák fontosak
lehetnek a pártban is, emellett pedig kommunikációs tréningeket
szerveztem az összes alapszervezet számára Szabó Gábor pártigazgató
és Losonczy Pál kommunikációs igazgató nagy megelégedésére. Azt
szerettem volna megtanítani a tagoknak, hogyan legyenek
szalonképesen meggyőző jobbikosok. Az volt a jelmondatunk, hogy
"minden magyarnak van egy jobbik énje". A célom pedig az lett
volna, hogy a tagság a választási kampányban jól felépített
érvekkel, szalonképes stílusban tudjon vitázni, adott esetben új és
új támogatókat megnyerni, persze közben megmaradva radikálisnak
- Mit jelent a szalonképesség? Mert a Jobbik kapcsán örök
vitatéma, hogy helyes-e, ha egy párt központi témáit a
"cigánybűnözés" és a "zsidókérdés" jelentik. - A kommunikációs
tréningeken éppen azt mondtam el, hogy nem cigányozunk, nem
zsidózunk, és minden állításunkat a Jobbik programjából vett
észérvekkel alátámasztunk. Ez már csak praktikus okokból is fontos
lenne. Ha a Jobbik valóban erős párt akar lenni, akkor erre a
mostani helyzet nagy esélyt kínál, egyszerűen meg kell szólítani
azokat az MSZP-ből, vagy a politikából már kiábrándult passzív
tömegeket, akik egyik parlamenti pártra sem voksolnának. El kell
őket vinni a Jobbikra szavazni. Ám pusztán kiabálással, érvek
nélkül ez nem megy. Hogy egy példát mondjak, ma Magyarországon
kilencszázezer panelháztartás létezik, 2,1-2,5 millió ember él
panellakásban. Úgy gondoltam, őket érdemes lenne megszólítanunk, és
erre adódott is lehetőség: panelszakértők kerestek meg, akik
komplett panelprogramot tettek le az asztalra. Ezt a programot
hasznos lett volna megvitatni, részben vagy egészében, magukkal a
szakértőkkel együtt belevenni a Jobbik stratégiájába. Emellett
fontosnak tartottam volna egy női programot is, hiszen tudjuk, hogy
szinte mindig a nők választanak. Hegedűsné Enikővel és Sárdy
Barbarával ezt meg is fogalmaztuk, a címe a Nemzeti Összefogás a
Magyar Családokért volt, illetve sajnos csak lett volna. Ebbe
minden olyan témát belevettünk, amely az anyasághoz és a
termékenységhez kapcsolódik, az anyanyelv védelmétől a termőföld
megvédéséig. Erre sem éreztem igazán fogadókészséget. Az utolsó
csepp a pohárban azonban az volt, amikor a kisgazdák kerestek meg,
és a velük való együttműködést, problémáik vállalását szerettem
volna a vezetőség elé vinni. Csakhogy hiába kerestem meg az egyik
alelnököt, ő a másikhoz küldött, aztán a másik rámutatott egy
harmadik vezetőre, hogy vele kell beszélnem, s ez így ment
mindaddig, amíg meg nem untam a szélmalomharcot. De ugyanígy nem
volt nyitott
