OTS - Az Óbudai Egyetem sportközgazdász mesterképzésére a pótfelvételi eljárásban lehet jelentkezni
2023. July 13. 11:05
Budapest, 2023. július 13., csütörtök (OTS) - A sportközgazdász
mesterképzés az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán
(Székesfehérváron) nappali és levelező tagozaton, az
infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzés pedig az Ybl Miklós
Építéstudományi Karon, nappali tagozaton indul már idén
szeptembertől - tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente rektor.
Mindkét szakra a pótfelvételi-eljárás keretében adhatják be
jelentkezésüket mindazok, akik ezen a két területen szeretnék
tudásukat elmélyíteni.
A sportközgazdász képzés az Óbudai Egyetem székesfehérvári
campusán indul állami ösztöndíjas és önköltséges formában. A
képzést azoknak ajánljuk, akik sportközgazdászként szeretnének
tevékeny részesei lenni a hazai és nemzetközi sportéletnek -
fejtette ki Prof. Dr. Kovács Levente. A sportközgazdász
mesterszakon négy félév alatt, nappali munkarendben, hagyományos és
duális formában, valamint levelező tagozaton ismerhetik meg a
hallgatók a sportrendezvények stratégiai tervezése mellett a
sportágak gazdaságtana, a sportprojekt-menedzsment, a marketing, az
innováció, a média és a diplomácia területeit az egyes tantárgyakon
belül, miközben tudatosan fejlesztett vezetői készségeket
sajátíthatnak el.
A szakról bővebben:
https://uni-obuda.hu/szakok/sportkozgazdasz-mesterkepzesi-szak/
Az okleveles infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzés szintén
nappali tagozaton indul, a képzés ideje három félév. A hallgatók a
szakmai kompetenciák elsajátításával az infrastruktúra tervezéssel,
építéssel és beruházással magas szakmai szinten foglalkozó
szakemberekké válnak. Képesek lesznek infrastrukturális
létesítményekkel kapcsolatos műszaki fejlesztési, kutatási,
irányítási, projektmenedzseri feladatok önálló ellátására, továbbá
bonyolult és speciális mérnöki létesítmények tervezésére és
szakértésére. Az Ybl karon végzett hallgatóink keresettek a
szakmában, a tervezői, beruházói és építés-kivitelezési oldalon
ugyanúgy, mint a hatósági munkában, illetve a mérnökképzésben is.
A szakról bővebben:
https://uni-obuda.hu/szakok/infrastruktura-epitomernoki-mesterkepzes/
A pótfelvételi eljárást a ponthatárok meghúzása után július
végén, augusztus elején hirdetik meg. A pótfelvételi során a
jelentkező egy szakot jelölhet meg (ugyanazon szak önköltséges és
államilag finanszírozott formája egynek számít). Pótfelvételire nem
jelentkezhet, aki bejutott már valamilyen szakra az általános
jelentkezés során. Pótfelvételire szintén az E-felvételi
rendszerben lehet jelentkezni.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.