OTS - Az Óbudai Egyetem két hallgatói innovációs csapata a legjobbak között
2023. June 29. 15:05
Budapest, 2023. június 29., csütörtök (OTS) - Az Óbudai Egyetem 2
hallgatói innovációs csapata is bekerült a 20 legpiacképesebb
projekt közé az NKFIH és az Express Innovation Agency országos
Hungaian Startup University Programja keretében. A csapatok
befektetők előtt július 12-én mutatkoznak be nyilvánosan.
Az Óbudai Egyetem (ÓE) - a tavalyi évhez hasonlóan - ezúttal is
sikeresen pályázott a Hungarian Startup University Programra
(HSUP), mely Magyarország első felsőoktatási szintű
startup-kurzusa. Az ÓE 27 359 907 forint támogatást nyert el
hallgatói innovációs projektjeinek közvetlen támogatására. Az I.
félévben meghirdetett startup-kurzusokat 145 hallgató végezte el, a
II. félévben pedig 37 hallgató részesült havi 150 ezer forintos
ösztöndíj-támogatásban, hogy saját projektjük megvalósításán
dolgozhassanak. Az Óbudai Egyetemen az idei félében 8 projektet
támogattak ebből a forrásból, és több ÓE-hallgató bekapcsolódott
más egyetemi csapatok munkájába is.
A félév zárásaként egy független szakértői bizottság értékelte
az ország minden tájáról kvalifikált projekteket, az itt
kiválasztott 20 legpiacképesebb ötletre épülő csapat lehetőséget
kap arra, hogy a Demo Day-en befektetők előtt is
bemutatkozhassanak. A 194 csapatból az Óbudai Egyetem 2 csapata is
bekerült a 20 kiválasztott közé. Az egyik a Szilágyi Ákos (ÓE Rejtő
Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar) által vezetett RTEEMS
csapata. Ők egy környezeti monitoringrendszert fejlesztenek, amely
elsősorban az ivóvízbázist fenyegető veszélyeket képes kiszűrni. A
másik csapat pedig az ERMEL, akik Yesilöz Meltem (ÓE Neumann János
Informatikai Kar) vezetésével egy olyan bicikliszenzoron dolgoznak,
amely arra szolgál majd, hogy a kerékpározó fordulás-kanyarodás
előtt hátra nézés nélkül győződhet meg arról, hogy van-e mögötte
valami és az melyik oldalon.
A 20 kiválasztott csapat munkájában összesen 9 hallgató vett
részt az Óbudai Egyetemről.
HSUP
A HSUP immár 4 éve fut nagy sikerrel a legrangosabb hazai
egyetemeken annak érdekében, hogy a résztvevő hallgatók elméleti és
gyakorlati vállalkozási és startup-ismeretekkel bővítsék tudásukat.
Az elméleti szakaszt ősszel sikeresen teljesítők jelentkezhettek
tavasszal az innovációs ösztöndíjra. A tavaszi program során a
kiválasztott projektek az anyagi támogatás mellett komoly szakmai
segítséget és mentorálást is kaptak. A program célja, hogy
felkeltse az egyetemisták érdeklődését az innováció és a
vállalkozói lét iránt, és növelje az általuk indított innovatív
vállalkozások számát.
A két féléves egyetemi e-learning tárgy első félévében az
innovatív gondolkodásmód és a startup-világ megismerése kerül a
fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével
kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatják el a hallgatók. Az első
félévet sikeresen teljesítő hallgatók a második félévben csapatban
dolgoznak tovább egy ötleten, melyhez havi 150 ezer forint
ösztöndíjban is részesülnek.
Szintén a második félévben kerül sor a hallgatók, a startup és
a nagyvállalati szféra szereplőinek összekötésére mentorálás,
illetve szakmai támogatás formájában. A program fókuszában az
innovációs szemléletmód elsajátítása és az innováció iránti
érdeklődés felkeltése áll. A HSUP megismerteti a fiatal
generációval az innovációs ökoszisztéma felépítését és működését,
továbbá lehetőséget kínál számukra az abba való bekapcsolódásra.
A programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs
Hivatal mint kezelő, valamint az Express Innovation Agency Zrt.
mint közreműködő szerv támogatja.
Hungarian Startup University Program 2023
A projekt adatai:
Kedvezményezett: Óbudai Egyetem
A projekt költségvetése: 27 359 907 Ft
A projekt futamideje: 2023.március 1-2023. június 30.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.