OTS - Az Advent International és a Permira által vezetett befektetői csoport végrehajtotta a McAfee felvásárlását (4. rész)
2022. March 03. 10:54
San Jose, Kalifornia állam, USA, 2022. március 3., csütörtök
(Business Wire/OTS) -
Az előremutató állításokra vonatkozó óvatosságra intő
figyelmeztetések
Ez a sajtóközlemény ún. "előremutató állításokat" tartalmaz. Az
előremutató állítások közé tartoznak a McAfee stratégiájával,
céljaival és a tevékenységének elsődleges jövőbeli területeivel
kapcsolatos állítások. Ezek az előremutató állítások a McAfee
vezetőségének nézetein és feltételezésein, valamint a vezetőség
számára a sajtóközlemény kiadásának idején rendelkezésre álló
információkon alapulnak. Az előremutató állítások olyan állítások,
amelyek nem korábbi tényadatokra vonatkoznak, és olyan kifejezések
alapján azonosíthatók, mint például a "várakozásaink szerint", "úgy
hisszük", "terveink szerint", illetve ezekhez hasonló kifejezések
vagy ezek tagadó alakjai alapján. Az ezekben az előremutató
állításokban kifejezett nézetek olyan ismert és ismeretlen
kockázatok és bizonytalansági tényezők, valamint egyéb olyan
tényezők tárgyát képezik, amelyek következtében a tényleges
eredmények vagy a teljesítmény jelentős mértékben eltérhet az
előremutató állításokban kifejezett vagy vélelmezett bármely
jövőbeli eredménytől vagy teljesítménytől.
Ezek közé az ismert és ismeretlen kockázatok és
bizonytalansági, valamint egyéb tényezők közé tartoznak a
következők: (a) azok a kockázatok, melyek azért merülnek fel, mert
a McAfee vezetőségének figyelme az összeolvadás (a továbbiakban
"összeolvadás") következtében elterelődik a cég folyamatos üzleti
tevékenységéről; (b) az összeolvadás miatt megnehezül az üzleti és
operatív kapcsolatok fenntartása, ideértve kulcsfontosságú
alkalmazottak felvételét és megtartását, valamint a McAfee
ügyfeleivel, beszállítóival és egyéb üzletfeleivel való kapcsolatok
fenntartását; (c) jelentős ügyleti költségek felmerülése; (d) az
összeolvadással kapcsolatos pereskedés és/vagy szabályozó hatósági
intézkedések; (e) annak lehetősége, hogy az általános gazdasági
feltételek és a háborús cselekmények vagy a COVID-19-pandémia
következtében kialakuló körülmények és bizonytalanság miatt a
számítástechnikai költések csökkennek, illetve a számítástechnikai
termékek vásárlására vonatkozó döntések elhalasztásra kerülnek; (f)
a biztosítási kártérítési igények növekedése; (g) az ügyfelek
rendelései lemondásának növekedése; (h) sikertelenség a meglévő
ügyfeleknek való értékesítés növelése és új ügyfelek szerzése
terén; (i) a McAfee sikertelensége a közelmúltban felvásárolt vagy
jövőben felvásárlásra kerülő üzleti vállalkozások integrálása vagy
a várt szinergiák elérése terén; (j) új termékek McAfee vagy
versenytársai általi bevezetésének sikeres időzítése és a
bevezetett termékek sikere; (k) változások a McAfee vagy
versenytársai árazási politikájában; (l) peres vagy szabályozó
hatósági eljárások fejleményei; (m) sikertelenség a
bevételnövekedés elérése vagy az árrés növelése terén; (n)
változások a McAfee hosszú távú társasági adókulcsára vonatkozó
becslésekben; valamint (o) egyéb, az Amerikai Egyesült Államok
Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (Securities and Exchange
Commission) a McAfee által benyújtott dokumentumokban, ideértve a
McAfee 2022. február 23-án a
Tekintse meg az eredeti sajtóközleményt a következő internetes
címen: businesswire.com:
https://www.businesswire.com/news/home/20220301005521/en/
Kapcsolat:
McAfee:
media@mcafee.com
VAGY
Andrew McGuinness
AMcGuinness2@webershandwick.com
Advent:
Anna Epstein vagy Sophia Templin
Finsbury Glover Hering
Adventinternational-US@finsbury.com
1-646-805-2000
Permira:
Nina Suter
Nina.Suter@permira.com
+44 207 9594037
James Williams
james.williams@permira.com
+44 774 7006407
VAGY
Brooke Gordon/Megan Bouchier/Devin Broda
Sard Verbinnen & Co
permira-svc@sardverb.com
CPP Investments:
Asher Levine
Managing Director, Communications
alevine@cppib.com
1-929-208-7939
Crosspoint Capital Partners:
Jonathan Marino
Vice President
jmarino@prosek.com
1-718-536-4990
GIC:
Katy Conrad
Vice President
katyconrad@gic.com.sg
+1 727-510-9831
ADIA:
Garry Nickson
Email: garry.nickson@adia.ae
+971 2 415 6085
TPG:
media@tpg.com
Forrás: McAfee
E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti
forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét
szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az
egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.