OTS - Akár az adómorált is javíthatja az eSZJA (1. rész)
2023. May 17. 11:13
Budapest, 2023. május 17., szerda (OTS) - Alig egy hét van az
adóbevallásunk leadásáig, amit a 2017 óta látogatható eSZJA
oldalnak köszönhetően pár kattintással megtehetünk. A portál az
elmúlt évek egyik legismertebb és legsikeresebb elektronikus
közigazgatási ügyintézési fejlesztésének tekinthető. Használatával
csökkent a bevallásra fordított idő, és kényelmesebbé vált ez a
korábban sokak által halogatott feladat. A Königsberg Consulting
Kft. viselkedéselemzése rámutatott, hogy minek köszönhető ez a
pozitív változás.
Fontos dátum közeledik: május 22-én éjfélig van lehetőségük a
magánszemélyeknek a tavalyi személyi jövedelemadó bevallásuk
elkészítésére. Az elkészítés már nem feltétlenül helyes
megfogalmazás, ugyanis 2017-től kezdődően az adóhatóság átvállalja
ezt a feladatot, és az adófizetők nagy része helyett elkészíti az
szja-bevallásuk tervezetét, amit Ügyfélkapu regisztrációval
érhetnek el, ellenőrizhetnek, majd egy kattintással beadhatják.
Ezzel az adóbevallás folyamata egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb
lett. A portál sikerességét a számok is igazolják: tavaly már
hetekkel a benyújtási határidő előtt 812 ezren mindenféle
változtatás nélkül, 385 ezren pedig csupán csak némi módosítással
hagyták jóvá a dokumentumot, és összesen csaknem kétmilliószor
keresték fel az ügyfelek az eSZJA-portált.
A Königsberg Consulting Kft. szakértői röviden megvizsgálták,
hogy a megszokott ügyintézési felületektől eltérő barátságos
színhasználaton túl melyek azok a felület kialakításába, logikájába
épített viselkedéstudományi alkotóelemek, amelyek hozzájárulnak az
eSZJA portál sikeres működéséhez. Ehhez a viselkedésértés
(behavioural insights) megközelítését hívták segítségül. Ezt a
tudományos megközelítést ma már számos különböző területen
alkalmazzák, úgy a köz- mint a privát szférában, például
közpolitikai intézkedések tervezésénél, üzleti döntések
megalapozásánál, vagy felhasználói felületek és felhasználói
élmények kialakításánál.
"Az eSZJA portál legnagyobb előnye, hogy komoly terhet vesz le
az adózók válláról azzal, hogy az adóhatóság előtölti számukra a
bevallások tervezetét. Így csökken az állampolgárok adóbevallás
során tapasztalt kognitív leterheltsége (angolul cognitive load),
ami egy feladat elvégzéséhez szükséges mentális erőfeszítést
jelent" - fejti ki Kész Ákos Tamás a Königsberg Consulting
szakértője. Az adózók korábban sokáig halogatták, hogy bevallásukat
elkészítsék. A kognitív teher csökkentésével azonban sikerült
elérni, hogy minimális erőfeszítéssel elvégezzék feladatukat, ez
arra ösztönzi őket, hogy a halogatás helyett lépéseket tegyenek
(spark effect).
Elmélyülni az adóbevallásban
A felület kialakításában számos további viselkedéstudományi
elem azonosítható, ami segíti az adózok könnyebb végigvezetését a
folyamaton. "Egy felületet ugyanis könnyebb használni, ha az
összetett funkciók fokozatosan kerülnek feltárásra" - mondja a
szakértő. Így van ez az eSZJA esetében is. Egy progresszív
felületkialakítás esetében a bevezetés során csak az alapvető
funkcióik kerülnek bemutatásra, és ahogy a felhasználók
megismerkednek azokkal, utána szembesülnek csak az új
lehetőségekkel. Így a felület egyszerű marad az újonnan belépő
felhasználók számára, a haladók pedig fokozatosan mélyülhetnek el
igény szerint a felület rétegeiben. Ezt teszi az eSZJA esetében a
kompakt, normál, illetve a teljes nézet közötti váltás, továbbá a
gyakori mezők és az összes mező kiválasztási lehetősége.
De mikor tudom meg, hogy kapok-e adójóváírást?
Az adóbevallás kapcsán a legtöbbeket foglalkoztató kérdés
vélhetően az, hogy az adott adóévet követően esetleg jogosultak-e
valamiféle adójóváírásra vagy éppen ellenkezőleg, további
adófizetési kötelezettségük van. Az eSZJA felületén hatásos, hogy
már belépéskor ez az információ jelenik meg elsőként, ez a
legszembetűnőbb (priming vagy visual hierarchy). (folyt.)