OTS - A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye - Világbajnok a magyar veterán horgászválogatott!
2018. June 21. 09:33
Budapest, 2018. június 21., csütörtök (OTS) - A horvátországi
Muraszentmárton közelében június 16-17. között rendezték meg a XI.
Veterán Horgász Világbajnokságot, ahol a 65 éven felüli horgászok
vehettek részt. A Czakó János, Jónás György, Pausits Imre, Varga
József, Zsíros András összetételű magyar válogatott (szövetségi
kapitány: Timár Dániel, másodkapitány: Timár Szabolcs) a kétnapos
verseny során végül 18 ponttal, valamint az ennek megfelelő
összesen több, mint ezer darab hallal és 129 kg-os
összteljesítménnyel kiemelkedő, egységes versenyzést felmutatva
aranyérmet nyert, egyidejűleg az egyéni versenyben Czakó János
pedig bronzérmet szerzett.
E kategóriában ez a csapatarany Magyarország első világbajnoki
aranyérme, s most olyan nagy múltú horgásznemzeteket sikerült
megelőzni veterán horgászainknak, mint a szintén dobogón végzett
olasz és angol csapat.
Ezzel az eseménnyel egy időben rendezték meg I. Masters Horgász
Világbajnokságot (az egy korosztállyal fiatalabbak, az 55-65 éves
horgászsport-versenyzők világbajnokságát), valamint a XX. Mozgás-
és Látássérültek Horgász Világbajnokságát. Az előbbi versenyen a
magyar csapat a 4., még az MLS VB-n válogatottunk a 9. helyen
végezett.
Ismét sokan fogtak össze annak érdekében, hogy a
világbajnokságok felkészülése és az azokon való nemzeti részvétel
gördülékeny, sikeres legyen. A MOHOSZ ezúttal is köszönetet mond az
Emberi Erőforrások Minisztériumának, az Agrárminisztériumnak,
továbbá a "Magyar Csapat" szövetségi sporttámogatási rendszer
partner cégeinek, akik biztosították a szakmaiság mellett
elengedhetetlenül szükséges pénzügyi hátteret.
Remélhetőleg hasonlóan sikeres folytatás következik a következő
napokban hazai földön, a Szeged melletti Maty-éren június 22-24.
között megrendezendő, huszonnyolc országot felvonultató XXXVIII.
Klubcsapat Világbajnokságon!
MOHOSZ Elnöksége
Budapest, 2018. június 20.
MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.