OTS - A Játékszín közleménye Németh Kristóf sajtóban közzétett nyilatkozataival kapcsolatban
2017. October 19. 15:07
Budapest, 2017. október 19., csütörtök (OTS) - Németh Kristóf
közösségi oldalán, október 17-én, a Játékszínnel kapcsolatos,
szerepei elvételéről szóló bejegyzését több orgánum átvette, majd a
színész egy televíziós csatornának is nyilatkozott. A
nyilvánosságra került történetre válaszul a Játékszín közzéteszi a
tényeket, amelyek a művész valótlan állításait megelőzték.
A színház vezetősége Németh Kristóffal három alkalommal
személyesen közölte, hogy a szerepeire a jövőben nem kívánják
kiírni. Idén július 26-án, a Déryné Kávézóban egy ügyvéd és két
tulajdonos jelenlétében, majd szeptember 5-én a Játékszín igazgatói
irodájában két ügyvéd és két tulajdonos jelenlétében, ezt követően
szeptember 11-én ugyanott, ugyancsak két tulajdonos és egy ügyvéd
jelenlétében megerősítették ezt a döntést. Szeptember 5. óta az új
szereposztást a színház weboldalán igazolhatóan módosították.
Ezek alapján Németh Kristóf a rendes ügymenet szerinti
színészegyeztetésben nem szerepelt, próbatáblát nem kapott,
következésképp nem is jelent meg a felújítópróbákon. A
nyilvánosságra került valótlanságot ezért intézményünk
visszautasítja. Németh Kristófnak a bevett színházi gyakorlat
szerint tehát érvényes szerződése ellenére sem kellett volna
megjelennie az előadáson. A Játékszínben - mint a legtöbb
színházban - azonos szerepre több színész is rendelkezik érvényes,
határozatlan idejű szerződéssel, de adott szereposztásokban
mindenkor az ügyvezető által kijelölt és a művészeti titkárság
által egyeztetett művészek játszanak. Németh Kristóf érvényes
szerződése ugyanakkor kitér a produkciót érintő nyilatkozati
szabályokra, amellyel kapcsolatban a művész szerződést szegett. A
Játékszín jó hírnevét sértő médiaheccet és botránykeltő
viselkedését, valamint először beálló kollégájával szemben
tanúsított etikátlan és szakmaiatlan magatartását a Játékszín és
társulata mélyen elítéli.
Játékszín
sajtóiroda
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.