OTS - A hagyomány összeköt! - október végén indul a Fölszállott a páva 5. évada
2017. October 16. 14:16
Budapest, 2017. október 16., hétfő (OTS) - 2017-ben ismét a
felnőtteké a színpad. Több mint ezer jelentkező méretette meg magát
idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi válogatóin. A
szarvasi és a fővárosi eseményről készült filmeket október 27-én, a
keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a
hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig
november 10-én este láthatják a Duna Televízió nézői. A
válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48
produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4
kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és
énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták
és táncospárok; néptáncegyüttesek.
Az ötödik évadába lépett tehetségkutatónak köszönhetően új
lendületet kapott a népzene és néptánc kultúra, az előző szériákban
szerepelt fiatal népzenészek, énekesek, táncosok és együttesek
közül nagyon sokan váltak ismertté és népszerűvé nemcsak
Magyarországon, hanem a határokon túl is. Berecz István, aki az
első évadból győztesen távozott, a gyermekek számára kiírt
évadokban pedig zsűritagként köszönt vissza, most Kacsó Hanga
Borbálával az ötödik évad promóciós kampányát segíti. Még mindig a
Pávában látja azt az utat, amelyen járva a legszélesebb
közönségnek, a leghitelesebben juttathatja el a hagyományos
műveltség mai, élő arcát, miközben maga is gazdagabb lesz. "Ha
valakivel csak egy nótát is elénekelsz közösen, arra már másképpen
tekintesz. Kapcsolat, szinte érzelmi viszony alakul ki. Egy együtt
töltött évad alatt pedig már őszinte barátságok, s talán örök
szövetségek köttetnek" - mondta el Berecz István.
A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc
Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók
között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely
néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa.
Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a
Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán
Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is. "Igyekszem közelebb vinni
az emberekhez a népi kultúrát, amely nemcsak a magyarság számára
jelent kincset, hanem az egész Kárpát-medencének, sőt Európának is.
Hirdetni kell a műfaj sokszínűségét, tradícióit és az emberségét.
Meg kell mutassuk, hogy földrajzilag is mennyire egységes a
kultúránk, és milyen büszkék vagyunk rá!" - mondta Zsuráfszky
Zoltán, aki szerint ennél nincs is jobb példa, mint az, hogy jelen
pillanatban Felvidéken, Erdélyben, Vajdaságban most éppúgy ingeket
és szoknyákat vasalnak a fiatalok, mint a fővárosban. Készülnek az
induló évadra, akárcsak Novák Péter, aki Morvai Noémi
műsorvezetőtársával együtt ismét házigazdája lesz a
tehetségkutatónak. "Napjainkban bebizonyosodott, hogy az
individuális szabadság közösségi reflexió nélkül mit sem ér. A
közösség mindig élmény alapú, erre pedig keresve sem találnánk jobb
példát, mint a hagyomány - amit nem ápolgatni kell, hanem megélni!"
- tette hozzá Novák Péter.
Az ennek szellemében és hangulatában készülő tehetségkutató
műsor október 27-től péntek esténként lesz látható a Duna
Televízióban. Az első három adásban a területi döntőkből láthatnak
összefoglalót a nézők, majd november 17-től az élőben sugárzott
elődöntők következnek. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a
döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a
közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.
MTVA Sajtóosztály
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.