OTS - A Főügyészség nyilatkozata
2018. November 19. 10:15
Rijád, 2018. november 19., hétfő (OTS) - A Főügyészség a 2018.
október 19-ei és 25-ei nyilatkozatai után új nyilatkozatot
bocsátott ki Dzsamál Hasogdzsi (Isten nyugosztalja) szaúdi
állampolgár meggyilkolása ügyében, amely nyilatkozat a szaúdi-török
nyomozócsoport által közölt információkon, valamint 21
letartóztatásban lévő gyanúsítottal és három további, ügyészségre
beidézett gyanúsítottal lefolytatott vizsgálatok eredményein
alapszik.
A Főügyészség bejelentette, hogy 11 vádlott ellen eljárást
indított, akiknek ügye a bíróság elé fog kerülni, a további
gyanúsítottakkal kapcsolatban folytatódik a nyomozás annak
érdekében, hogy megállapításra kerüljön a bűntényben való
részvételük és az abban betöltött szerepük. A Főügyészség 5
vádlottra, akiket a bűntény elrendelésével és végrehajtásával
gyanúsítanak, halálbüntetést kért, a többi vádlottra pedig a
megfelelő ítélet kiszabását kérvényezte.
A Főügyészség megjegyzi, hogy hivatalos levelek útján
(levélszámok: 784, 2018/10/17; 9995, 2018/10/25 és 11350,
2018/10/31) kérvényezte a testvéri Török Hatóságoktól minden
bizonyíték és információ - beleértve bármilyen hangfelvételt -
rendelkezésére bocsátását, amely az üggyel kapcsolatban a
birtokukban van. Az Főügyészség kérvényezte továbbá a testvéri
Török Hatóságoktól azt is, hogy írjanak alá egy kifejezetten erre
az ügyre érvényes együttműködési egyezményt, amely - a szaúdi
törvény értelmében - lehetővé teszi, hogy a Főügyészség megismerje
a nyomozás eredményeit, valamint hogy hozzáférjenek olyan, a török
hatóságok birtokában lévő információkhoz és bizonyítékokhoz,
amelyek segíthetik a nyomozást.
A Főügyészség jelenleg is várja a választ ezekkel a
kérvényekkel kapcsolatban.
Szaúdi Hírügynökség
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.