OTS - A felsőoktatási intézmények fellépése az etikátlan hallgatókkal szemben
2018. June 21. 10:30
Budapest, 2018. június 21., csütörtök (OTS) - Magyarországon még
nincsen egységes hallgatói plágiumszabályozás. Azonban a tendencia
mégis jó irányba halad, ugyanis most már minden intézmény
tanulmányi és vizsgaszabályzatában egy külön fejezetet szentelnek a
témának.
Ezekben leírják, mi a plágium és figyelmeztetnek, hogy
alkalmazása szankciót von maga után. Van olyan egyetem, ahol minden
szakdolgozatot és disszertációt automatikusan végigfuttatnak egy
plágiumkereső szoftveren, és van, ahol csak egy nyilatkozatot kell
a diplomamunka mellé csatolni, hogy a mű plágiumtól mentes. De a
szankciók tekintetében, nem mindenütt egyértelmű a leírás. A
szakdolgozat automatikus elutasítása és egy teljesen új témában
újraírása az általános. Ám a plagizálás mértékétől függően a
megrovástól a több féléves eltiltáson át az intézményből történő
kizárásig bármi lehet a büntetés. Mégis kevés olyan esetről tudunk,
ahol ilyen súlyos következménye lett volna a plagizálásnak.
Azokon a karokon, ahol már a tanulmányok megkezdésétől fogva
szoftveresen ellenőrzik a beadandókat, és segédanyagot is kapnak a
hallgatók a plágium elkerüléséről, nem nagyon jellemző a csalás.
Már vannak olyan keresők, amelyek ingyenes hozzáférést biztosítanak
a pedagógusok számára. A Plag.hu plágiumkereső pont ilyen. A.
Vinckevicius, a Plag.hu képviselője szerint: "A plágiumellenőrző
szoftvereknek a tanárokat kell szolgálniuk, segíteni a diákok
plagizálásának kezelésében. Erre a célra a szoftvert ingyenesen
használható. A tanárok ingyen ellenőrizhetik a dolgozatokat, vagy
megkérhetik a diákokat, hogy a rendszeren keresztül adják be
azokat. A tanárok és diákok közötti ilyen kapcsolat megkönnyíti a
tanulási folyamatot és a tanulók gyorsan mesterei lehetnek a
plágium-elkerülő készségeknek."
A hallgatók kedvét nem csak a szankciókkal lehet elvenni a
plagizálástól, hanem már a kezdetektől történő ellenőrzéssel is,
így mire a szakdolgozatot írják, már magabiztosan fognak saját
művet készíteni.
https://www.plag.hu/
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.