OTS - A DIP segélyt folyósít azoknak a koronavírussal kapcsolatos betegség miatt munkaképtelenné vált személyeknek, akik a DIP szolgáltatásainak felhasználójaként kerültek részmunkaidős vagy megbízási szerződés alapján való alkalmazásra (1. rész)
2020. March 10. 13:13
Tokió, 2020. március 10., kedd (Business Wire/OTS) - A DIP
Corporation (a továbbiakban "DIP") (székhely: Minato-ku, Tokió,
Japán; elnök-vezérigazgató: Hideki Tomita) március 9-én, hétfőn
bejelentette, hogy segélyt folyósít azoknak a Baitoru, Baitoru NEXT
vagy Hatarako.net elnevezésű weboldalakon keresztül részmunkaidős
alkalmazottként, illetve megbízási szerződés alapján
foglalkoztatásra került munkavállalóknak (lásd az alábbi
megjegyzést), akik egy koronavírussal kapcsolatos betegség miatt
munkaképtelenné váltak.
Hideki Tomita elnök-vezérigazgató üzenete
A koronavírus terjedése következtében szerte a világon fokozódó
félelem miatt válsághelyzet állt elő.
Mindannyian aggódunk szeretteinkért, barátainkért,
osztálytársainkét és munkatársainkét, ezért a DIP-nél már jó ideje
gondolkodunk azon, mit tehetne a DIP ebben a helyzetben.
Természetesen megtettük a fertőződés elkerülését szolgáló
elővigyázatossági intézkedéseket: alkalmazottainknak javasoltuk,
hogy munkájukat távmunka formájában, illetve otthonról végezzék,
rugalmas munkaidőt vezettünk be és felszólítottuk
alkalmazottainkat, hogy kerüljék el a zsúfolt vonatokon való
utazást, illetve az olyan helyeket, ahol nagy tömegben gyűlnek
össze az emberek stb.
Továbbá ingyenes álláshirdetési lehetőséget biztosítunk
munkaerő-toborzó weboldalainkon azoknak az ügyfeleinknek, akiknek
sürgősen munkavállalókat kell találniuk rövid távra azoknak az
alkalmazottaiknak a helyettesítése céljából, akiknek otthon kell
maradniuk gyermekeikkel az állami iskolák időleges bezárása és az
iskolai tevékenységek szüneteltetése miatt.
Ugyanakkor azt érezzük, hogy még ennél is többet kell tennünk.
Tudjuk, hogy számos felhasználónk részmunkaidőben vagy
megbízási szerződés alapján foglalkoztatott munkavállaló, és így
nem részesülnek a teljes jogú alkalmazottak számára biztosított
olyan juttatásokban, mint a fizetett szabadság vagy a munkából való
távolmaradás esetén nyújtott segély. Bármennyire is riasztó, el
kell fogadnunk, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy e
felhasználóink közül jó néhányan megbetegedhetnek valamilyen
koronavírussal kapcsolatos betegségben, és a jövedelemkiesés miatt
súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhetnek olyankor, amikor betegségük
miatt egyébként is jelentős stresszel kell szembenézniük.
Ezek közt a körülmények közt úgy gondoltuk, némileg
enyhíthetjük a felhasználóink körében jelentkező aggodalmakat
azzal, hogy segélyt nyújtunk azok számára, akiket részmunkaidőben
vagy megbízási szerződés alapján foglalkoztatott munkavállalóként
nem védelmez a teljes munkaidős, teljes jogú alkalmazottak számára
rendelkezésre álló biztonsági háló.
Ezért bejelentjük, hogy átmeneti segélyprogramot indítunk,
melynek keretében
segélyt nyújtunk azoknak a cégünk szolgáltatásai használatának
eredményeként részmunkaidőben vagy megbízási szerződés alapján
foglalkoztatásba került felhasználóinknak, akik
koronavírus-fertőzés miatt megbetegednek. A DIP maximum fél hónapos
segélyt nyújt azoknak a felhasználóinak, akik a 2017. március 1-je
és 2020. március 9-e közti időszakban a Baitorun, a Baitoru NEXT-en
vagy a Hatarako.net-en keresztül kerültek foglalkoztatásra, ha egy
koronavírussal kapcsolatos megbetegedés miatt munkaképtelenné
válnak.
*Fél hónap = a betegség kezeléséhez feltételezhetően szükséges
időtartam
A részletes információért kérjük, látogasson el a következő
weboldalakra:
https://www.baitoru.com/pdt/shien2020 (csak japán nyelvű)
https://www.hatarako.net/contents/shien2020 (csak japán nyelvű)
Őszintén reméljük, hogy ez a program némileg mérsékli a nagyra
értékelt felhasználóinkra nehezedő nyomást, illetve némi
megnyugvást hoz számukra, és talán reménysugarat jelent ebben a
nehéz időszakban.
Továbbá reméljük, hogy ez a segélyprogram ugyanakkor egyfajta
kiindulópontként is szolgál egy jelentősebb átalakuláshoz, amely a
részmunkaidőben vagy megbízási szerződés alapján és a teljes
munkaidőben foglalkoztatott, teljes jogú munkavállalók
munkafeltételei közti jelentős eltérések csökkentését célozza.
Vállalati filozófiánk jegyében, mely szerint "mi a DIP-nél
szeretnénk valóra váltani az álmokat, megvalósítani az ötleteket és
kiaknázni a lelkesedést egy jobb társadalom kialakítása érdekében",
továbbra is keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel
hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minden munkavállaló számára
biztosítottak legyenek az egyenlő és méltányos foglalkoztatási
feltételek. (folyt.)