OTS - 6. alkalommal rendezik meg a Perkupai Operafesztivált
2023. June 05. 10:45
Budapest, 2023. június 5., hétfő (OTS) - Június 9-11. között immár
6. alkalommal kerül megrendezésre a Perkupai Operafesztivál Borsod
vármegyében. A háromnapos rendezvénysorozat idén is különleges
zenei élményekkel, nemzetközileg elismert sztárvendégekkel és
ingyenes programokkal és gasztronómiai kínálattal várja az
érdeklődőket.
A fesztivált június 9-én az idén 60 éves Liszt Ferenc
Kamarazenekar hangversenye nyitja meg a Perkupai Református
templomban. A rendezvény második napján fellép Paár Julcsi énekesnő
Kerekerdő mesekoncert formációja, és Dolhai Attila, a Budapesti
Operettszínház művésze is koncertet ad. Az operagála idei
sztárvendége, a világhírű mezzoszoprán, Komlósi Ildikó mellett
fellépnek az Állami Operaház művészei is: Szegedi Csaba bariton,
Brassói-Jőrös Andrea szoprán és Bartos Barna tenor.
Szegedi Csaba operaénekes, a fesztivál alapítója elmondta, hogy
csapatával évek óta egy olyan hagyomány megteremtésén dolgozik,
amely programjaival, valamint nemzetközileg és országosan is
elismert közreműködőivel a legmagasabb művészi minőséget hozza el a
térség lakói és az ide látogatók számára. "Egyik legfontosabb
törekvésünk, hogy a kulturális értékeink mindenki számára
elérhetővé válhassanak, ezért minden program ingyenesen
látogatható. Hiszek benne, hogy a Perkupai Operafesztivál egy olyan
nemes ügy, amely minden figyelmet és támogatást megérdemel."
A fesztivál részletes programja elérhető a
www.perkupaioperafesztival.hu oldalon.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.