OTS - 300. adását ünnepli Az este
2019. November 20. 16:20
Budapest, 2019. november 20., szerda (OTS) - A Kossuth Rádió
gondolatébresztő műsora november 20-án 300. adásához érkezik
2018. szeptember 17-én egy eddig még nem látott, új formátumú
műsor indult a Kossuth Rádióban: Az este című műsorszámban ugyanis
a kérdező szerepét Marton Adrienn szerkesztő-műsorvezető átadja az
aktuális házigazdának, akik között találhatóak neves szakértők,
elismert és közismert emberek is. A házigazdák a legkülönfélébb
területekről érkeznek, de egy közös bennük: saját szakmájukat
kimagaslóan művelik, ezzel példát állítva mások elé. Ők azok, akik
egy-egy estére számukra érdekes vendégeket hívnak meg magukhoz,
akikkel szívesen beszélgetnek.
"Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az elmúlt évben, a
házigazdáktól, vendégektől és természetesen a hallgatóktól is. A
házigazdák köre fokozatosan bővült, volt olyan vendég, aki később
kérdezőként tért vissza. Jelenleg több mint negyven házigazdánk
van. A vendégeket ők választják ki, Makrai Bernadett kollégám segít
a szervezésben, az én feladatom pedig az, hogy a stúdióban segítsem
a beszélgetést. Remélem, hogy hallgatóinknak is legalább annyi
örömet szereznek a kész adások, mint nekem a rajtuk való munka!" -
mondta el Marton Adrienn szerkesztő-műsorvezető.
A jubileumi műsor témája a felsőoktatás és az egyetemi élet,
valamint az ezzel járó, előre nem látható nehézségek lesznek. A
házigazda Fodor István Széchenyi-díjas villamosmérnök, az Ericsson
magyarországi cégének volt elnök-vezérigazgatója, a vendége: Józsa
János professzor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora lesz.
Az este - 300. adás - november 20-án 21.06-tól a Kossuth
Rádióban
MTVA Sajtó Osztály
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a
forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által
szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.