Belföldi hírek

Jómódú zsidó értelmiségi családban született a Budához tartozó Újlakon 1844. február 25-én (egyes források szerint 28-án). Apja orvos volt, akinek az osztrák származású Deutsch Reginával kötött házasságából hét gyermeke született. Négy fiát a gimnázium elvégzése után elküldte, hogy szakmát tanuljanak, a jó rajzkészséggel rendelkező Leó így lett ötvöstanonc. Tizenhét évesen nyakába vette Európát, hogy külföldön mélyítse el szakmai ismereteit, így jutott el Dél-Németországba, ahol kapcsolatba került a születőben lévő munkásmozgalommal. 1867 végén Párizsba költözött, ahol mint képzett ötvös a császári pénzverdében kapott munkát, mellette a bécsi Volksstimme című lap tudósítója volt. Levelezésbe kezdett Karl Marxszal, bekapcsolódott az 1864-ben megalakult I. Internacionálé munkájába. Működését a titkosszolgálat is élénk figyelemmel kísérte, és 1870-ben, a porosz-francia háború kezdetén a francia rendőrség letartóztatta. Az év szeptemberében Sedannál a III. Napóleon vezette francia hadsereg katasztrofális vereséget szenvedett, a fogságba esett császár lemondott trónjáról, a bonapartizmus rendszere megbukott. Párizsban nemzetvédelmi kormány alakult, ám választásokra nem kerülhetett sor, mert a porosz seregek szeptember közepén bekerítették a francia fővárost. Októberben a munkástömegek fellázadtak, foglyul ejtették a kormányt és városi önkormányzatot (kommünt) követeltek. Frankelt a forradalmárok szabadították ki börtönéből, ezt követően részt vett az I. Internacionálé francia szekciójának újjászervezésében. A kommün győzelme után, 1871. március 29-én a munka-, ipar- és kereskedelemügyek bizottságának tagjává, majd április 20-án annak vezetőjévé választották. E poszton egyik intézkedéseként betiltotta a pékek éjszakai munkáját, ami talán nem volt kellően megfontolt és bölcs döntés, mivel reggelente így nem volt friss kenyér az üzletek polcain. A kommün bukása után, 1871 májusában a megtorlás elől Svájcba menekült, távollétében a francia bíróság halálra ítélte. Augusztusban Londonba költözött, ahol végre személyes kapcsolatba is került Marxszal és annak családjával, akiknél meglehetősen gyakori vacsoravendég lett. Szerény megélhetését német és francia nyelvórák tartásából biztosította. Az I. Internacionálé Londonban tartott 1871. szeptemberi második konferenciáján Ausztria és Magyarország titkára volt, és beválasztották a szervezet főtanácsába is, amelynek ülésein rendszeresen beszámolt a magyar, az osztrák és a német munkásmozgalom állásáról. 1875-ben kalandos körülmények között előbb Hollandiába, majd Bécsbe ment, ahol letartóztatták és átadták a magyar kormánynak. Az apja által letett óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra került, és az Arbeiter Wochen-Chronik munkáshetilap szerkesztője lett. Közben lelkes küzdelmet folytatott egy minden polgári párttól független munkáspárt létrehozásáért és a munkások jogainak védelméért. 1880-ban törekvéseit siker koronázta, ekkor jött létre vezetésével a Magyarországi Általános Munkáspárt, amely az első szociáldemokrata típusú magyar munkáspárt volt. Politikai célkitűzései között többek között a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele, az általános és titkos választójog bevezetése, az egyesülési és gyülekezési jogok biztosítása, valamint a sajtószabadság garantálása is szerepelt. Frankelt forradalmi tevékenységéért 1881-ben letartóztatták, majd két évre ítélték, amelyet a váci börtönben töltött le. Kiszabadulása után elhagyta az országot, Bécsben házitanítóskodott, majd egy újságnál vállalt korrektori állást, és részt vett az osztrák munkáspárt megalakításának előkészítésében is. Sanyarú körülmények között élt, amire az egészsége is ráment, alig negyvenéves volt, amikor a tüdőbaj első jeleit észlelte magán. 1889-ben, miután a franciák megszüntették ellene az eljárást, Párizsba ment, ahol elnökölt a II. Internacionálé alakuló kongresszusán és a számvizsgáló bizottság elnöke is volt, majd a L'Ere Nouvelle (Új korszak) című folyóirat szerkesztője lett. 1891-ben az Internacionálé brüsszeli kongresszusán Engels oldalán harcolt a revizionisták ellen. Utolsó éveiben a politikai hatalom megragadásának fontosságát hangsúlyozta, minden mást, a munkabért, a munkaidő hosszát, a munkakörülményeket és az ezekért folytatott szakszervezeti küzdelmeket másodlagosnak tartotta, ezért lassan kikopott a francia munkásmozgalom harcaiból. 1892-ben megnősült, feleségül vette Adele Perreard-t, akivel a Frankel cikkeiért befolyó csekély jövedelemből szerényen éltek. Párizsban hunyt el 1896. március 29-én. Temetésén több ezer munkás kísérte utolsó útjára a Pere Lachaise temetőbe, ahol most obeliszk őrzi emlékét, mivel 1968-ban hamvait hazahozták és a Fiumei úti sírkertben, a Munkásmozgalmi Pantheonban helyezték el. Nevét a fővárosban az egykori Újlakon, a Margit híd budai hídfője közelében egy utca viseli.