Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Összetett kulturális intézményrendszer erősíti a magyar társadalmat

2016. January 15. 13:42
Összetett kulturális intézményrendszer erősíti a magyar társadalmat

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint  a kultúra átszövi mindennapjainkat, a közszféra pedig igen sokat tehet azért, hogy a nemzet kultúrája erősítse a társadalmat. Ezt a Nemzeti kultúra, társadalom, gazdaság, jólét című szakmai konferencián mondta el 2016. január 12-én a magyar parlamentben.

Az államtitkár beszéde elején visszautalt a konferencia bevezetőjére, melyben a kultúra újrapozicionálásáról beszélt, majd visszapillantott múltunkra. Egy kis fogalommagyarázat keretében elmondta: az eredeti latin kifejezés a 'gondoskodni valamiről, gondot visel valamiről', 'minden nap művel, ápol' fogalomkörbe illeszthető, ma pedig már inkább a humanitas értelmében használjuk, mely a műveltséget jelenti. Hoppál Péter elmondta: fontosnak tartaná, hogy visszataláljunk a kultúra eredeti értelméhez is, és a kultúra egy napi tevékenykedéssé válna. Fenntart, megtart-összehoz, felemel és gyarapít azok a kulcsszavak, melyek kifejezik a kultúra szerepét - mondta, egyúttal a kultúra egy másik hatására is utalt: az otthonérzés biztonságára.

 
Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszéde


Az államtitkár számba vette azt az intézményrendszert is, mely a kultúra területén az állami szférában gondolkodik, dolgozik, és szervez. Csak a kulturális államtitkárság alatt 22 állami intézményt: múzeumokat, színházakat, közgyűjteményeket tudott és tartott érdemesnek felsorolni. Ezeken kívül 13 gazdasági társasági formájában (nonprofit kft-k, zrt-ék) működő partnerről számolt be, és leszögezte: az állam mintegy 40 milliárdot szán a magaskultúra működésére. Ám ezen felül további 110 milliárdot költünk kulturális célokra.


MCOnet

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu