Online nézhetjük a 23. Nemzetközi Faludi Filmszemlét
2020. November 17. 10:53
Óriási lehetőséget kaptunk a Faludi Ferenc Akadémia jóvoltából. Ezekben a kulturális értelemben vett ínséges időkben egy filmszemle online megosztása valóságos kincs, a 23. Nemzetközi Faludi Filmszemle és Fotópályázat pedig bárki számára elérhetővé válik november 18-21. közt.
A járvány miatt sajnos beszűkültek a lehetőségeink, ha szórakozásról van szó, de ha nem ódzkodunk az eddig megszokott struktúrák átalakításától, akkor most otthonunkban is élvezhetjük a 23. Nemzetközi Faludy Filmszemlét, hiszen a szervezők a youtube csatornájukon nyilvánossá teszik az eseményt, mindezt teljesen ingyen.
A magyarokat többek közt Králl Kevin, Tápai Gergely, Nagy Viktor Oszkár képviseli, de a nemzetközi hadszíntérről is rengeteg rendező képviselteti magát.
A Filmszemle alkalmazkodik a jelen helyzethez
A filmszemlére 40 ország 368 alkotását nevezték be, ebből 51 film száll versenybe, az Akadémia közlése szerint pedig 68 filmet a Kitekintő programban mutatnak be.
A műveket nemzetközi zsűri, diák zsűri és ökumenikus zsűri bírálja majd el. A film közvetítésekhez angol feliratot is biztosítanak, ahol az szükséges.
Az esemény idei hívószava a „Közösségben”, mi sem lehetne aktuálisabb. „A közösségben, legyen az csak elektronikus úton fenntartható egység, nincs cinkosság – a közösségben ezer kilométeres távolságok ellenére is mély, kölcsönös közelség van, a meglévő külső-belső távolságok elfogadásával és tiszteletével” – írják a szervezők honlapjukon.
M. A.