Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Nem hiába nyitjuk ki a kaput

2016. March 02. 12:32
Nem hiába nyitjuk ki a kaput

Ezt Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója mondta a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozatához kapcsolódó konferencián, utalva Kapunyitogató programjukra.

A Nemzeti Művelődési Intézet jelszava: nemzet és művelődés - nyitotta beszédét a főigazgató. Ezekhez a célokhoz olyan eszközrendszerek tartoznak, mint például a zene - az élő zene, melyet ezen a rendezvénysorozaton a középpontba is állítottak. Az NMI vezetője Kodály szavait idézte, hogy megvilágítsa az eszközről hallgatott zene és az élő zene közti különbséget. Felidézte azt a felmérést is, mely bebizonyította: azok a gyermekek, akik zenélnek, felnőtt korukban sokkal jobban megállják a helyüket, sikeresebbek lesznek. A közös zenélésnek plusz pozitív hatása van a személyiségre - tette hozzá. A zenélés, és más csoportos tevékenységek kitartásra tanítanak, és olyan kompetenciákat tanítanak nekünk, amit másként nem tanulhatnánk meg - szögezte le.

 
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatójának előadása


Az alkotó tevékenységet végzők ráadásul boldogabbak, pozitívabban élik meg a környezetüket - hozott egy újabb felmérést Polyák Albert. Előadásában kiemelte: a 2014-es év kulturális adatelemzéseiben már kimutatható, hogy bizonyos tevékenységek erősítik a települések, kisközösségek kohézióját. Ezek mindig közös cselekvésen nyugszanak - tette hozzá. A Kapunyitogató programban amatőr művészeket támogatunk - és nem hiába nyitjuk ki a kaput, ezek a közösségek időtállóak - szögezte le Polyák Albert.


Az előadás második része


MTI / MCOnet

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu