Még utoljára lehet jelentkezni a Közművelődési szakember képzésre
2016. July 19. 08:20
Jogszabályváltozás miatt megszűnik a Nemzeti Művelődési Intézet Országos Felnőttképzési Szakmai Központ képzése, a „Közművelődési szakember II." Nyár végén indul az utolsó tanfolyam.
A jogszabálymódosítás következtében a kurzus minimum 900 órában, iskolarendszerű oktatás keretében teljesíthető majd. 2016. augusztus 31-én indul az utolsó tanfolyam, aminek keretében 118 óra elmélet és 178 óra gyakorlat várja a hallgatókat, mindössze 296 órában végezhető el. Jelentkezni augusztus 22-ig lehet, aminek feltétele a középiskolai végzettség.
A képzést az NMI Országos Felnőttképzési Szakmai Központja szervezi
A képzés során többek között, a közösségi művelődés feltételeinek biztosítását, színvonalas megszervezését, valamint az ezt támogató szervezetek segítését oktatják. Azok jelentkezését várják, akik közművelődési szakterületen dolgoznak, de még nincs szakmai végzettségük, illetve, akik ezen a területen akarnak elhelyezkedni.
/T.D.