Közösségi tervezés Békésszentandráson
2016. October 25. 13:25
A Nemzeti Művelődési Intézet az ország öt megyéjében, öt településen közösségi tervezési folyamat valósít meg egy mintaprogram által, került kiválasztásra Békésszentandrás, ahol a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesülettel együttműködve valósítják meg a projektet.
A projekt célja egy kulturális célú közösségi tervezési folyamat megvalósítása, ennek érdekében először helyzetfeltárás és a problémák beazonosítása, majd a konkrét feladatok, tevékenységek meghatározása, végül a tervező közösség által kiválasztott esemény megvalósítása a terv. A folyamat érdekében a tájház egy új közösségi térként fog funkcionálni. A projekt helyzetelemző részére október 17-én került sor 15 fő részvételével, akik megvizsgálták a település környezeti, társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetét.
Az elemzés során az erősségeket, a gyengeségeket, a lehetőségeket és veszélyeket vizsgálták, beazonosították a problémákat, illetve azokat a megoldásokat, amikkel erősíteni és tudatosítani lehet a helyi értékeket. A találkozó számos más témára, feladatra és kihívásra is rávilágított, ami a későbbiekben elősegíti a szakmai munkát és az új közösségi tér létrejöttét. A problémák megoldására október 25-én, a következő találkozó alkalmával kerül sor.
/T.D.