Jókai-napok Balatonfüreden
2014. May 05. 09:01
Május 2-3. között tartották az idei Jókai-napokat Balatonfüreden. A rendezvény mostanra már hagyománnyá nőtte ki magát.
A megnyitón beszédet mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, aki elmondta, hogy a városnak sikerült megőriznie, de tovább is gondolnia az egykori értékeit az elmúlt években. A rendezvénynek a Füreden található Jókai Mór Emlékház adott otthont. Idén több várost ért az a megtiszteltetés, hogy díszvendég legyen. Ez Gyula és Debrecen volt. A két város polgármestere is beszédet mondott. Ezzel a programmal immár 20 éve emlékeznek meg Jókai Mórról, akit egyébként több szál fűz Balatonfüredhez.
Jókai-napok voltak Balatonfüreden
Nemcsak az irodalommal találkozhatnak az érdeklődők, hanem a gasztronómiával is. A megnyitó után bemutatták a Jókai-sorozat egyik kötetét, valamint a Békés megyei Bárka folyóirat szerkesztőségét. Jókai Mórnak egykor villájában berendezett emlékházban pedig kiállítás nyílik az író és Csokonai Vitéz Mihály kézirataiból, személyes tárgyaiból, illetve könyveiből. Ez a debreceni Déri Múzeumnak köszönhető. Gálaestet is tartottak, ahol a három város kulturális partnerségről szóló egyezséget írt alá.
N.O.