Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.08. - Wednesday, Mihály napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Ingyenesen lesz látogatható több tárlat is

2016. January 21. 11:39
Ingyenesen lesz látogatható több tárlat is

A Forster Központ már készül a magyar kultúra ünnepére. Ennek köszönhetően több nevezetesség is díjmentes lesz megtekinthető.

Ebben az évben indul útnak a Forster 170 Emlékév, mely során ingyenes tárlatvezetések lesznek. Emelett pedig rengeteg kiállítással, műhelybeszélgetésekkel, kamara kiállítással és tudományos előadásokkal, konferenciákkal készülnek az évre.

 

Ingyenesen lesz látogatható több tárlat is

 

2016-ban már 27. alkalommal ünnepeljük a magyar kultúra napját.  A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ pedig már gőzerővel készül a nagy napra. A fenntartása alatt működő várak, kastélyok ingyenesen lesznek látogathatóak. Ezekben a műemlékekben számtalan kiállítás, tárlat és gyűjtemény található. Ráadásul rendszeresen tartanak kulturális rendezvényeket is. A Központ célja, hogy minél többen megismerjék hazánk kincseit és részt vegyenek a kulturális programokon. Idén kiemelt téma lesz egyébként Forster Gyula munkássága és az örökségvédelem.

 

 

képforrás:forsterkozpont.hu

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu