Idén is látható a Magyar Értékek Vándortérképe
2016. May 06. 11:00
Idén negyedik alkalommal kel útra Magyar Értékek Vándortérképe, mely az értékőrzés fontosságára hívja fel a figyelmet.
2013-ban a Magyar Értékek Napján indította útjára a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Értékek Vándortérképet és a Vándorkódexet. Útjukra indításuk óta ezek a mára szimbólumértékűvé vált tárgyak már közel ötven magyar teleülésre jutottak el. A vándortérkép különlegessége, hogy minden olyan helyszínen, ahol a térkép megfordul lehetőség adódik arra, hogy azok, akik fontosnak tartják a közösségi egységeket és azok erejét, kézlenyomatukat hagyják a térképen.
A Magyar Értékek Vándortérképe már közel félszáz településen megfordult
Mindazok, akik kézlenyomatukkal látják el a vándortérképet egy sorszámos emlékkártyát kapnak és lehetőségük van arra, hogy az értékmegőrzés fontosságával kapcsolatos gondolataikat a vándorkódexbe is beírják. 2013-tól a Vándortérkép és a Vándorkódex útját kíséri a hungarikum játszóház is, amely az értékmegőrzéssel kapcsolatos, élménydús programot ad az érdeklődők számára.
A Magyar Értékek Vándorkódex végigkíséri a Vándortérkép útját
2016-ban a Magyar Értékek Vándortérképe és a Vándorkódex a Bakonyi Vigasságokon lesz látható. A rendezvény keretén belül az értékmegőrzés fontosságára hívja fel a figyelmet a hungarikum játszóházzal kiegészült közösségi interaktív installáció. A sajátos nemzeti és helyi értékek megőrzése és továbbörökítése egy kiemelten fontos feladat, amelyre a Magyar Értékeke Vándortérképe és a hungarikum játszóház élménydús és szórakoztató programjaival hívja fel a figyelmet.
MCOnet / NMI