Helyből Jobb! - szakmai fórumsorozat
2016. October 10. 11:16
A Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Művelődési Intézettel, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi meg a Helyből Jobb! országos rendezvénysorozatát.
A szakmai fórumsorozat a Helyi Termék Éve Program folytatása, melynek célja, hogy továbbra is kemelt figyelmet fordítsanak a jó minőségű, biztonságos élelmiszerellátásra, valamint megerősítsék a helyi termékeket és élelmiszerpiacokat. A fórumokon a szakmai ismeretek bővítése, mélyítése kerül előtérbe, s természetesen a felmerülő kérdéseket válaszolják meg.
A Helyből Jobb! megújult tematikával folytatja a a Helyi Termék Éve Programot
Az országos programsorozat december 2-ig tart, melynek első két állomása október 12-én Kecskemét, majd október 19-én Szécsény lesz. Mindkét eseményre várják a helyi termelőket, kistermelőket, értékfeltárókat, valalmint mindazokat, akik számára fontos a helyi társadalmi fejlődést támogató fogasztás. A fórumokon többek között szó esik a Nemzeti Park Termék védjegyrendszeréről és az értékfeltárás társadalomfejlesztő hatásáról, végül kerekasztal-beszélgetésel zárul a program.
/T.D.