Halász János államtitkár nyitotta meg a 12 ország részvételével zajló 'Ifjúság a közösségi művelődésben' szemináriumot
2013. December 05. 17:00
A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. együttműködésének eredményeként nemzetközi ifjúsági szemináriumnak ad otthon hazánk 2013. december 4-8. között Budapesten. Ezt a nemzetközi szemináriumot 2013. december 5-én 10 órakor Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg.
Halász János államtitkár nyitotta meg a 12 ország részvételével zajló 'Ifjúság a közösségi művelődésben' szemináriumot
A Budapesti Eupai Ifjúsági Központban megrendezett esemény célja, hogy a fiatalokkal foglalkozó szakemberek, segítők, feltárják az ifjúsággal való foglalkozás és a közösségi művelődés kapcsolatait, kapcsolódásait a gyakorlatban. A konferencia résztvevői figyelembe véve az egyes országok sajátosságait, az országok közti különbségeket, megfogalmazzák a közös cselekvési pontokat, lehetőségeket. A rendezvény során érintett főbb témakörök: ifjúsági közösségfejlesztés, társadalmi részvétel, településfejlesztés, érdekképviselet, az ifjúsági munka szervezeti keretei, generációk közti együttműködések. A rendezvénytől további együttműködések kidolgozását, módszertani ajánlások megfogalmazását várják a szervezők.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárának köszöntő beszéde
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Halász János államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, felkeltette figyelmét, hogy a szeminárium középpontjában a közösségi művelődés áll, amelynek újraértelmezése, megújulása és feltételeinek korszerűsítése a kulturális kormányzatnak nagyon fontos, és erre nagy energiákat is fordítottak rá az elmúlt években.
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatójának beszéde
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) szakmai igazgatója beszédében elmondta, fontosan az ehhez hasonló konferenciák. Az intézet feladatairól is beszámolt a jelen lévőknek, többek között, hogy a jogalkotáshoz megfelelő adatokat és infrmációkat szolgáltassanak, hogy a szakterületen jó törvények születhessenek. "Küldetésünk, hogy az egyetemes európai kultúrát, a nemzeti és a helyi kultúrát közvetítsük és segítsük a kulturális tevékenységeket" - ismertette a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója.
A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. együttműködésének eredményeként nemzetközi ifjúsági szemináriumnak ad otthon hazánk 2013. december 4-8. között Budapesten
A programot az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának támogatásából sikerül megvalósítani. A Nemzeti Művelődési Intézet szakfeladati között kiemelt helyet foglal el az ifjúsági segítőmunka felkarolása, a felnövekvő generáció közösségeinek megerősítése és szakmai támogatása, melyhez elengedhetetlen az európai gyakorlatok megismerése és a feltárt módszerek magyarországi meghonosítása. Az NMI közel egy esztendeje működik együtt az állami tulajdonú Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.-vel, amely megyei hatókörű rendezvények mellett, egyre gyakrabban vesz részt országos jelentőségű közművelődési és ifjúságfejlesztő programok megvalósításában is.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója is jelen volt a rendezvényen
MCOnet