Emléktáblával emlékeznek Tompa Mihályra
2018. January 07. 10:09
Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából állítottak emléktáblát a költő, református lelkésznek Debrecenben.
A közelmúltban avatták fel az emlékhelyet, amelynek ünnepélyes átadóján Debrecen polgármestere, Komolay Szabolcs mondott beszédet. A rendezvénynek a Tompa Mihály utca adott otthont.

Tompa Mihályra emlékeztek Debrecenben
A polgármester úgy fogalmazott, hogy egy olyan költőnek állítanak emléket, aki nem kapja meg azt a figyelmet, amely megilletné őt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a saját korában Tompa Mihályt olyan neves költőkkel említették együtt, mint például Arany János. A neves költő a legnépszerűbb a Bach-korszakban volt, ez azonban a századfordulóra jócskán lecsökkent. Az avató ünnepségen jelen voltak az egyik helyi általános iskola tanulói is, akiket arra kért a polgármester, hogy ismerjék meg a költő munkásságát.
N.O.