Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Elindult a szavazás a Libri irodalmi díjra

2017. March 12. 18:55
Elindult a szavazás a Libri irodalmi díjra

Meg van a közönségdíj tíz döntőse, akik közül szavazatok alapján választják ki a nyertest. 

 

Ebben az évben is kiosztásra kerül a Libri irodalmi közönség díj, melyet neves könyvek és írójuk kaphatnak meg. Idén olyan remekművek szerepelnek a listán többek között, mint például Nádas Péter Az élet sója, Jászberényi Sándor a lélek legszebb éjszakája vagy Térey János Őszi hadjárat című alkotása. 

 

Idén is díjazzák a legjobb alkotást

 

A győztest egy öt főből álló szakmai zsűri választja ki, melynek tagjai Beck Zoltán dalszerző, Bálint András színész, Károlyi Csaba kritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, valamint Fullajtár Andrea színésznő. A díjat egyébként 2016-ban alapították és mindig az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyvei közül választanak egy díjazottat. A zsűri mellett természetesen a közönségnek is van lehetősége szavazni a legjobbra. Szavazni pedig egészen április végéig lehet, a díjátadóra pedig majd május közepén kerül sor. 

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu