Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Elérhetővé kell tenni a kultúrát

2013. June 06. 19:23
Elérhetővé kell tenni a kultúrát
Június 5-én, szerdán a kultúrával foglalkozó állomáson rendezte meg a negyedik rendezvényét a Fidesz Magyarország jobban teljesít program. A kultúráért felelős államtitkár, Halász János így nyilatkozott: "Ma már az átalakult kultúrális intézményrendszer működik és a közjót szolgálja".
A rendezvény negyedik színhelye azért lett Debrecen, mert a város Magyarország második legnagyobb kultúrális fellegvára. Pósán László nyilatkozatában elmondta, hogy Debrecen kultúrális helyzete miatt fontos, hogy erről minél több szót ejtsünk.
Halász János beszédet mondott a negyedik rendezvényen Debrecenben ( Videó forrása: www.youtube.com )

Halász János szerint az, hogy az intézményháló annyira kiépüljön, mint az 1973-as években, nagyon kicsi az esélye. Kihangsúlyozta: "2010-ben világos volt, hogy minden területen nagy változásokra van szükség, így a kultúra terén is. Az emberek jogosan várják, hogy olyan rendszer épüljön ki, ami a polgárok érdekeit szolgálja. Ne csak a nagyvárosokban, hanem minden településen újuljanak meg" .

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Ház vezetője
A Debreceni Művelődési Ház vezetője, Jantyik Zsolt

A rendezvényen jelen volt a Debreceni Művelődési Ház vezetője, Jantyik Zsolt is. Beszédjében elhangzott: "A helyi közösségek identitásának megerősítése és a saját értékek megismertetése kiemelten fontos. Azonban nem hierarchikus, hanem partnerségi viszonyban. Ha elhisszük, hogy a kultúra nem fontos, akkor saját identitásunkat segítünk felszámolni".
Kép forrása: www.fidesz.hu
G.R.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu