Egyre népszerűbb az EMMI Kulturális Közfoglalkoztatási Programja
2015. March 05. 10:55
A III. Kulturális Közfoglalkoztatási Programot - amelyben több mint 6000 foglalkoztatott lesz - a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) koordinálja, keretszámát pedig a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Támogatási Programja biztosítja.
Még 2012 második felében kísérleti jelleggel indultak olyan közfoglalkoztatási mintaprogramok, amelyek a szakképzett, illetve diplomás, ugyanakkor hátrányos helyzetű álláskeresőknek kínáltak értékteremtő munkalehetőséget. A program iránt évről évre nő az igény.
Most, a harmadik program kapcsán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett partnerszervezeti regisztráción közel kétezer településről több mint háromezer-ötszáz partnerszervezet jelezte részvételi szándékát, akik nyolcezer-kétszáz kulturális közfoglalkoztatottat igényeltek.
A harmadik Kulturális Közfoglalkoztatási Program célja olyan közösségi hálózat kialakítása és működtetése, amelyben az egyének tudása, képessége, valamint a helyi társadalom összetartó ereje egyaránt gyarapodhat.
Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a harmadik Kulturális Közfoglalkoztatási Programról tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy érték alapú közösségszervező munkálatokat szeretnének életre hívni, és a kultúra terjesztésével egy minőségibb életszínvonalat biztosítani azok számára is, akik eddig nem fértek hozzá a kulturális javakhoz vagy közösségekhez. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak számának 6100 főre emelésével a települések kétharmadára jut majd szakember.
A harmadik Kulturális Közfoglalkoztatási Program várhatóan 2016. február 29-éig tart, hozzájárulva a foglalkoztatás javulásához, növelve a kulturális javakhoz való hozzáférés lehetőségét. Ehhez a Budapest Főváros Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Művelődési Intézet 2015.március 2-án alá is írta a hatósági szerződést, amely a program folytatásához nyújtott támogatás felhasználásának részleteit rögzíti.
EMMI/MCOnet