Az Iposz is támogatja a hagyományokat
2017. September 21. 16:57
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke a III. Magyar Értékek Napján közölte, mivel az Iposz a kézművesség fővédnöke, ezért közös feladatuk az értékek megőrzése.
Interjú keretében elmondta, hogy amellett, hogy a szövetség a kézművesség egyik fő védnöke, együttműködési partnerei az NMI Művelődési Intézetnek is. Nagyon fontos, hogy együtt dolgozzunk a hagyományok megőrzésében, hiszen aki a múltját, az értékeit nem őrzi, annak nincs jövője - fogalmazott Németh László.
Nagyon fontos, hogy együtt dolgozzunk a hagyományok megőrzésében
Hozzátette, hogy a régi kézműves szakmai termékei is megjelentek a Magyar Értékek Napján, így mindenki megismerhette azokat a hagyományos dolgokat, amik akár egy-egy megyéhez is köthetőek. A Magyar Értékek Napján 30 kiállítói pavilon, 26 kézműves foglalkozás és interaktív mesterségbemutató volt, hazánk 19 megyéje mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek is bemutatták nemzeti kultúránk legféltettebb kincseit és hagyományait.
/T.D.