Az előadóművészeti programokra kb.160 millió forint támogatás
2013. July 15. 14:56
Halász János az Emberi Eröforrások Minisztériumának államtitkára
Minden évben meghirdetik az előadó-művészeti szervezeteknek a pályázatot. Az idei pályázatot most hat különböző dologra írták ki. Több éves kihagyás után 2013-ban most újra kaptak lehetőséget színházi nevelési programokra is. A pályázatok közül összesen 307 érkezett be, de ebből csak 203 pályázat nyert. A legtöbb pályázat színház nevelés vagy drámai színdarabok megírása és színpadra kerülésének támogatásra futott be.
A meghirdetettnél több támogatás jutott ezek a célokra, mert a keretösszegeket átcsoportosították. A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a szerződéseket a nyertesekkel és az utalásról is ők gondoskodnak. A programok 2013. június 1. és 2014. május 15. között fognak megvalósulni a nyert pályázatokkal.
N.N.
N.N.