Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

A színjátszókra a szomszéd falvak is odafigyelnek

2016. January 26. 10:10
A színjátszókra a szomszéd falvak is odafigyelnek

A Nemzeti Művelődési Intézet nem tud minden településen jelen lenni, de követendő példákat szeretnénk állítani a magyar közösségeknek - mondta el kameránk előtt Polyák Albert, az intézet megbízott főigazgatója. Az interjú apropóját Pajtaszínház programjuk éves csúcseseménye, a Nemzetiben megrendezett szemle adta.

Mind a helyi társadalomban, mind a helyi gazdaságban hiányzik az összefogás, az egymásra való odafigyelés, az, hogy különleges képességeinket kibontakoztathassuk, megmutathassuk az adott közösségnek - mondta el Polyák Albert. Ennek jó terepe a színjátszás - tette hozzá. A főigazgató elmondta még: akik ebben a programban részt vesznek áldozatot hoznak - hiszen el kell menni próbára akkor is, ha esik az eső vagy fúj a szél, hideg van - de ennek megvan az eredménye is, amit a résztvevők visszaigazolva látják. Mindennek szocializációs, személyiségépítő hatása is van - véli -, megtanuljuk kifejezni önmagunkat, nem elfojtani az indulatainkat.

 
Polyák Albert, a  Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója állt kameránk elé a Pajtaszínház Szemlén


Sokan úgy gondolják, hogy a kultúra csak az ünnepekben, különleges eseményekben nyilvánul meg, én azt gondolom, a kultúra szerves részét képezik azok a kompetenciák, mint az egymásra való odafigyelés, az együttműködési készség, pontosság, precizitás, fegyelem. Ezek minden munkaterületen elvárt tulajdonságok, melyet akár az amatőr színjátszáson keresztül is meg lehet tanulni.


MCOnet

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu