Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.06. - Monday, Ivett napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

A Nemzeti Művelődési Intézet elindította a Leleményes Hőseink Programot

2014. November 07. 12:20
A Nemzeti Művelődési Intézet elindította a Leleményes Hőseink Programot

A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök – a településért aktívan cselekvő példamutató személyek – felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lefolytatására.

A most útjára indított „Leleményes hőseink” program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára.  A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket.  A Nemzeti Művelődési Intézet általános és középiskolás korú fiatalok csatlakozását várja. A pályázaton 3 fős közösségek indulhatnak el egy felnőtt segítő mentorálásával.

Minden településnek megvannak a maga hősei, akik tehetségüket, leleményességüket a közösség javára fordították: kézművesek, gazdálkodók, tanítók, művészek, és mások, akik értéket hoztak létre vagy jó példával jártak elöl. Egy közösség szemében példaképpé vált személy kapocs lehet a múlt és a jövő között. A program további célja, hogy a fiatalok egy jelenben megvalósítható projektet gondoljanak ki és valósítsanak is meg a helyi közösség „hősének” példáját felhasználva.

 

Leleményes Hőseink Program,  Nemzeti Művelődési Intézet

 

A Nemzeti Művelődési Intézet elindította a Leleményes Hőseink Programot

 



Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a Nemzeti Művelődési Intézet a legértékesebbnek ítélt munkák megvalósítását vagy folytatását szakmailag támogatja, megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoportét. A program megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Fontosabb időpontok:

    Megyei találkozók – 2014. november 10. és november 30. között
    Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb 2015. február 15.
    Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: 2015. február vége.

 

NMI-MCOnet

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu