A múzeumokat jelentős összeggel támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma
2012. August 30. 14:45
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Alfa programja keretében 166,4 millió forint támogatásban részesül 6 múzeum.
Az önkormányzati fenntartású múzeumi intézmények támogatását szolgáló Alfa programra 2012-ben kilenc pályázat érkezett, ezek közül a tárca hatot talált támogatásra érdemesnek.
Az Óbudai Múzeum - Goldberger Textilipari Gyűjtemény 60 millió, a Budapesti Történeti Múzeum 40 millió, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum - Alföldi Galéria 27 millió, a hatvani Hatvany Közérdekű Muzeális Gyűjtemény 20,4 millió, a Tatabányai Múzeum 18 millió, a Cigándi Falumúzeum pedig 1 millió forintot nyert el.
Mint L. Simon László államtitkár emlékeztetett, az Alfa program keretében a 2004-es indulástól 2011-ig 123 sikeres projekt valósult meg összesen 1,18 milliárd forint értékben.
A könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatására a központi költségvetésből 17,6 milliárd forint áll majd a települési önkormányzatok rendelkezésére 2013-ban - erősítette meg L. Simon László kultúráért felelős államtitkar augusztusban.
Ebből a tervek szerint a megyeszékhelyek által fenntartott, megyei hatókörű múzeumoknak 2,2 milliárd, könyvtáraknak 2,876 milliárd forint jut, míg 1,743 milliárd forintot ezek a könyvtárak a kistelepülési könyvtári feladatok ellátására fordíthatnak - olvasható a kultúráért felelős államtitkárság közleményében.
MTI/MCOnet

L.Simon László államtitkár adta át a támogatásokat a múzeumoknak (fotó: Pelsőczy Csaba)