A kultúrát erősíti az egyik budapesti szórakozóhely
2018. October 31. 16:34
Halmos Béla Program-napot szerveznek november 4-én, amelynek az újbudai A38 Hajó ad majd otthont.
Fotókiállításokkal, filmbemutatóval, koncertekkel, beszélgetésekkel és szakmai programokkal várják a kultúra szerelmeseit novemberben Budapesten. Az esemény az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma, a Hagyományok Háza és a Táncház Egyesület szervezésében valósul meg.

Fotókiállítást láthatnak az érdeklődők Halmos Béláról
A délutáni órákban az érdeklődők megtekinthetik a Mesterek és tanítványok című koncertfilmet, majd a BorFolk együttes lép színpadra. A kiállítótérben Halmos Béláról nyílik egy kiállítás, ahol moldvai dallamokkal ismerkedhetnek az érdeklődők.
Végül Jávorszky Béla Szilárd mesél Halmos Béla emlékezete című könyvéről. Később pedig egy közös beszélgetés veszi kezdetét. A napot egy fergeteges táncházzal zárják majd.
N.O.