A hagyomány folytatódik
2017. September 18. 14:30
A III. Magyar Értékek Napján Kárpáti Árpád NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója interjú keretében a rendezvény sokszínűségéről beszélt, hangsúlyozta, hogy idén határon túli területekről is érkeztek értéktárak.
Kárpáti Árpád hamar leszögezte: folytatjuk a hagyományt, hogy Magyarország értékeit egy helyen mutassuk be. Kiemelte, hogy idén először külhoni értéktárak is képviseltettték magukat, illetve a területekhez kapcsolódó hagyományos népi mesterségek is bemutatásra kerültek. "Fő célja a rendezvénynek, hogy bemutassuk azokat a nemzeti értékeket és hungarikumokat, amelyeket méltán annak tartunk" - fogalmazott.
Mindenkinek szerepe van az átörökítésben
Szólt arról, hogy az átörökítéssel lehet csak biztosítani a magyar kultúra fenmaradását, erősíteni a nemzeti egységet és megmutatni, hogy Magyarország milyen gazdag. "Úgy gondolom, hogy ebben mindenkinek feladata és szerepe kell hogy legyen, elsődlegesen a családok feladata, azt követően nevelési és oktatási küldetésnek is kell hogy legyen, és mi, akik a nemzet művelődését szolgáljuk, mi is azt vállaltuk fel, hogy az értékeket tovább örökítsük" - fejtette ki Kárpáti Árpád.
/T.D.