Vízummentességet javasol a törököknek az Európai Bizottság, de ennek ára is van
2016. May 04. 09:25
A törökök már tavaly novemberben nyílvánvalóvá tették: ha nem kapnak vízummentességet, nem egyeznek bele, hogy az EU visszatoloncolja hozzájuk a menekülteket. Ellenben attól, hogy a bizottság javaslatot tett, még nem biztos, hogy döntés is születik a vízummentességről.
Ahhoz, hogy Törökország állampolgárai három hónapig vízummentesen tartózkodhassanak az unióban turisztikai és üzleti célból, 72 feltételt kell teljesíteniük, például a biometrikus útlevelek bevezetését. A végső döntés előtt még az Európai Parlament képviselőinek, majd az Európai Tanács tagjainak kell jóvá hagynia a megállapodást. Fabio Massimo Castaldo olasz EP-képviselő szerint "rengeteg okunk van arra, hogy nemet mondjunk: az emberi jogok, a demokrácia, a szólásszabadság semmibe vétele, vagy éppen a kisebbségek elleni fellépés”.
Az Európai Parlement
Ugyanakkor az Európai Bizottság azzal érvel, hogy nincs más alternatíva. „Mire mentünk azzal, hogy évekig nem tárgyaltunk Törökországgal? Szabadabb lett a sajtó? Jobb lett az emberi jogok helyzete? Nem." - mondta Frans Timmermans, a bizottság alelnöke. Recep Tayyip Erdogannak, a török elnöknek számos, számára kényelmetlen reformot kell végrehajtania ahhoz, hogy megkapja a rég áhított uniós kedvezményeket. Tehát, a megállapodás mindkét fél akarja, a kérdés csak az, hogy ki mit hajlandó tenni érte.
/T.D.